Hangszer nélküli szimfóniák – a General Harmony Singers titka

A csapat nyolc főből, négy fiúból és négy lányból áll, akik közül öten alapítók: Fehér László, Horváth Károly, Kiss László, Maklári Mónika és Szilágyi Sándor. A többiek: Pethő Judit, Varga Edit és Kónya Évi később, egy hónap múlva csatlakozott. Vajon mi motiválta őket, hogy elindultak ezen a nem mindennapi úton?

„…a stílus talált meg minket…”

– Fehér László: Az egész alapja a barátság. Az mozgatta és mozgatja napjainkban is a csapatot, máskülönben nem tudtunk volna ennyi ideig együtt maradni – meséli nagy büszkén. – Abban az időben rengeteg kórus működött Szombathelyen, amiknek mi is tagjai voltunk. Ott találtunk rá egymásra, és önmagunkra. Hogy most itt vagyunk, tulajdonképpen egy véletlennek köszönhető. Egy külföldi zenekar felejtett itt néhány kottát az egyik fellépésük alkalmával, amik nagyon megtetszettek nekünk, és próbáltuk átírni őket a saját hangunkra.

– Nem lehetett könnyű úttörőnek lenni, hiszen addig még nem igazán láthattak ilyet. Ezt bizonyítja, hogy az első másfél évben csak próbáltak, csiszolgatták azt a néhány dallamot. Mi történt azután, hogy minden flottul ment és elfogyott a kotta?
– Nem estünk kétségbe, felkerestük az amerikai Ward Swinglet, aki nagyon kézséges volt, és segített. Aztán később már mi is tudtunk dalokat kreálni.

– Honnan ered a név?
– A General Harmony általános összhangot jelent, és ez nem csupán a zenében, hanem az élet más területein is nagyon fontos.

Azonnali kirobbanó siker

– Mikor volt az első fellépés és milyen tapasztalatokat szereztek?
– 1993-ban. Érdekes volt. Nekünk is nagy meglepetést okozott, pláne a vége, mert az elején nem indult valami bíztatóan. Elővételben négy jegy kelt el, és már komolyan fontolgattuk, hogy lefújjuk, aztán szép kis műsor kerekedett ki belőle. A Bartók Terem lépcsőin egy gombostűt sem lehetett leejteni a tömegtől. Szerintem ez már önmagáért beszél.

– Mi határozza meg, hogy milyen dalokat énekelnek? Egyáltalán miket tűznek műsorra?
– Mindenfélét. A jazztől Mozartig, a rockon át a nyugodtabb melódiákig minden a palettára kerül. Semmilyen irányzatnál nem ragadunk le, jelmondatunk lehetne a Swingle Singers egyik albumcíme: If it’ s music, we’ll singing!

– Gondoltak már arra, hogy Pesten sikeresebbek lennének? Miért nem próbáltak ott szerencsét?
– Igen, ez többször megfordult a fejünkben, de mégiscsak szombathelyiek vagyunk, ideköt a család, és szerintem nagy dolog, hogy egy kisvárosban ennyi ideig fenn tudtunk maradni.

– Mennyire látja pezsgőnek a szombathelyi zenei életet?
– Tizenöt éve sokkal pezsgőbb volt. Az elmúlt időszakban elkapta az embereket valami fesztiválosdi. Minden évben módszeresen rendeznek néhányat, és azzal le van tudva. Sajnálom, hogy kialakult ez a felfogás. Az pedig, hogy mi miért nem pezsgünk, a támogatók hiányának tudható be. Ha koncertezni akarunk, nekünk kell megszervezni, ez pedig nem kevés fáradsággal jár.

– Kiknek szól a zenéjük?
– Minden téren megállja a helyét. Mivel nincs olyan irányzat, amivel kivételeznénk, mindenki találhat benne kedvére valót kortól függetlenül. Figyelünk persze a közönség reakcióira is. Ha valami nem arat olyan nagy sikert, nem játsszuk olyan gyakran. Persze, az ismeretlen arcokon mindig tükröződik valami meglepettség, hogy ez azért mégsem olyan hétköznapi, mint várták, de szép számmal akadnak fiatalok is a nézőtéren annak ellenére, hogy a playback, a pop, és a metál világát éljük.

– Hol voltak eddig nevezetesebb fellépéseik?
– Dániában, Olaszországban, Németországban és természetesen a „sógoroknál”, Ausztriában is jártunk már, mindegyik emlékezetes volt. Egyszer majdnem mentünk Törökországba is. A legjobbak közé tartozik Kistelek, ahol nívódíjat kaptunk és szerepeltünk egyszer a Friderikusz-showban.

Bejárták hát a világot, és mindenhol elismerés fogadta őket. Így kell ezt csinálni! Legközelebb Június 11-én Répcelakon, majd Június 18-án Pécsen találkozhatunk velük…