Tüzek Szombathely határában

Az elmúlt napokban több olyan tűz is keletkezett a vasi megyeszékhely határában, ami nem feltétlenül öngyulladás következménye, azaz feltételezhető, hogy a lángokat véletlenül, esetleg szándékosan idézte elő valaki.

Fotóinkon két helyszínt mutatunk be: az egyik sorozat Szombathely és Vép között készült, nem messze az úttól. Valaki a bozótosba rakta le veszélyes hulladéknak minősülő elektronikai szemetét, ami lángrakapott. A fekete füstfelhő kilométerekről látszott.

Másik sorozatunk a 86-os út mellett készült, Zanat magasságában. Itt egy üres szalmatároló épület égett le. Az eset érdekessége, hogy a ház már hosszú percek óta lángolt a forgalmas út mellett, mire valakinek eszébe jutott, hogy erről illene értesíteni a tűzoltókat is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű