Kötelező lesz a maszk zárt térben, nagyobb rendezvényeken pedig a védettségi igazolvány

A kormánydöntéseket ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás Gergely kijelentette, hogy a matematikusok szerint a járvány akár egy-két héten belül is tetőzhet Gulyás Gergely szerint, azt erősítik meg a szakemberek, hogy az oltás jelent biztos védelmet, azokban az országokban fékezték meg a vírus terjedését, ahol harmadik oltás is volt. Hat hónap után mindenféleképpen indokolt beadatni a harmadik oltást. A negyedik lehet az utolsó hullám, ha lesz elég oltott.

Az új intézkedések:

Kötelező harmadik oltás az egészségügyben

Maszkkötelezettség zárt térben

A maszkviselési kötelezettség péntek éjféltől lesz érvényes. Mindenhol kötelező lesz a maszkviselés, például az olyan üzlethelyiségekben, ahol egy rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak. (szombat 0 órától)de ez az intézkedés nem vonatkozik:

az irodákra (ott a munkáltató dönt) és

a sportolásra szolgáló helyiségekre.

A szolgáltatások estében akkor kötelező a maszk, ha olyan üzlethelyiségben történik a szolgáltatás nyújtása, ahol rendszeresen 4 főnél többen tartoznak.

Védettségi igazolvány 500 fősnél nagyobb rendezvényeken

Megkezdődik az oltási akcióhét

November 22-28. - ez segíti a munkaadók által kötelezővé tett oltás felvételét. 101 városi és megyei kórházban lesz lehetőség reggel 7 és este 7 között, megemelt kapacitással dolgoznak a kórházakban.

Itthon jelenleg ötféle koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, folyamatosan érkeznek a szállítmányok, rendelkezésre állnak a szükséges kapacitások - hangsúlyozta ki a miniszter. Azért öt vakcina, mert a Szputnyik vakcina időközben elfogyott, viszont továbbra is van:

Pfizer;

Moderna;

Janssen;

Sinopharm;

Astra Zeneca.

Opcionális lesz az iskolákban a maszkhasználat

Az iskolákban az igazgatók dönthetnek a maszkviselési kötelezettségről - jelentette be Gulyás Gergely.

A NAV vizsgálja, hogy rontottak-e az üzemanyag minőségén

Örömmel látják, hogy a benzinkutakon az árcsökkentés mindenhol megtörtént. A tegnapi naptól NAV is ellenőrzi ezt, a cél, hogy mobil laborokkal kiszűrjék azokat a kutakat, ahol rontottak az üzemanyag minőségén.

Kérdésekre adott válaszok:

Milyen következményei lehetnek annak, hogy 1500 pedagógus nem kér oltást?

Gulyás Gergely: szeretnénk, hogy a szakszervezetek nem politikai ellenzékként működnének. Akik sok emberrel találkoznak, nagyon fontos, hogy beoltassák magukat.

Kiterjesztik-e a harmadik oltás kötelezőségét?

Gulyás Gergely: a legnagyobb veszélyt azok jelentik, akik sok emberrel találkoznak.

Aki nem veszi fel a harmadik oltást az egészségügyi dolgozók közül, megszűnik a munkaviszonya?

Gulyás Gergely: azt szeretnénk, hogy mindenki felvenné.

Meddig kell az egészségügyi dolgozóknak a harmadik oltást felvenni?

Gulyás Gergely: a második oltás után legfeljebb 7 hónappal. Ahol már eltelt, ott türelem kell.

Követi-e a kormány az osztrák mintát, lesz-e kijárási korlátozás az oltatlanoknak?

Gulyás Gergely: figyeljük más országok döntéseit. A kormány nem ellenfélként, ellenségként tekint az oltatlanokra.

Lesznek-e részletes járványadatok?

Gulyás Gergely: ha meglesznek, akkor az NNK ismertetni fogja. A halálesetek ügyében is részletes vizsgálat folyik.

Mi lesz az ügyeleti díjjakkal az egészségügyben?

Gulyás Gergely: elsősorban a védekezés van napirenden, ha túl leszünk ezen, újraszabályozásra lesz szükség. Minden túlórapénzt kifizetünk.

A kiskunhalasi járványkórházat miért nem nyitják még meg?

Gulyás Gergely: a kórház-főigazgatóság dönt erről. Úgy kell ellátni a betegeket, ahogy a legjobb - emelte ki az infostart.hu.

A most bejelentett korlátozások addig lesznek érvényesek, míg azt a járványhelyzet indokolttá teszi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19