Kőszegi paradoxon - 120 emberen tesztelik a vörösbort

A vizsgálat igyekszik kimutatni, mit jelent a kőszegi vörösbor mérsékelt fogyasztása a szervezetnek.

Borkonferencia veszi ma kezdetét Kőszegen, amelyen orvosok is megvitatják tapasztalataikat a vörösbor fogyasztásával kapcsolatban. Hamarosan egy nagyszabású vizsgálat is indul, amelyben 60-60 emberen vizsgálják a kőszegi vörös fogyasztásának, vagy nem-fogyasztásának hatását. Az akció fedőneve: kőszegi paradoxon.

A francia paradoxon
Az elnevezés ismerősen csenghet, hiszen a franciák már beírták magukat a történelembe hasonló néven. A francia paradoxon arra a megfigyelésre utal, miszerint a franciák nem fogyasztanak kevesebb zsíros ételt más nemzetek lakóinál, mozogni sem mozognak többet és a cigarettát sem mellőzik, mégis jelentősen alacsonyabb náluk a szív- és érrendszeri elhalálozások aránya.
Több tanulmány is próbálja igazolni, hogy a franciák a vörösbor rendszeres fogyasztásának köszönhetően egészségesebbek, annak ellenére, hogy háromszor annyi állati eredetű zsiradékot esznek, mint például az amerikaiak, de harmad-annyian halnak meg infarktusban. A kutatók állítása szerint a vörösborban található természetes eredetű antioxidánsoknak köszönhető a vörösboroknak a szívre és a keringési rendszerre gyakorolt kedvező hatása.

Erről Pammer István, az Európai Borlovagrend magyarországi prokonzulja beszélt a hétvégi III. Borbálon, Kőszegen. Gyakorlatilag ez a rendezvény nyitja a vasi bálok sorát. Mint megtudtuk a "kőszegi paradoxon" vizsgálatsorozatban részt vesz Tarján Jenő professzor, és István Lajos professzor is. Ők az Európai Borlovagrend támogatásával 120 emberen végzik el a szükséges vizsgálatokat. Ebből 60 vörösborfogyasztó, 60 pedig olyan, aki nem iszik a kőszegi vörösből. (Ez utóbbiakból egyébként nehezebb 60 felnőttet összeszedni.)

A vizsgálat igyekszik rámutatni arra, mit jelent a kőszegi vörösbor mérsékelt fogyasztása a szervezetnek. A borlovagok feltehetően annak örülnének, ha bizonyítást nyerne: a vörösbor fogyasztása ellenállóbbá teszi a szervezetet és segít megelőzni a súlyos szív- és érrendszeri betegségeket. A vizsgálat eredményéről természetesen beszámolunk.

Képgalériánkban a III. Borbál képeiből szemezgettünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű