Vas megyei nincs az elhunytak között.
Mély megrendüléssel búcsúzunk a COVID-19 pandémiában elhunyt kollégáinktól, akik hivatástudatukhoz méltóan teljesítették esküjüket, orvosi illetve ápolói kötelezettségeiket, elhivatottan szolgálva embertársainkat – írja a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
Az oldalon név, beosztás és település alapján tartják nyilván az elhunyt egészségügyi dolgozókat. A listán kedd reggel 24 név van, Vas megyei nincs köztük. A szomszédos megyékből Zalaegerszegen egy orvosi asszisztens, Csornán egy háziorvos, Győrben egy mentőtiszt, Veszprémben egy szülész-nőgyógyász hunyt el a fertőzés következtében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!