Olvasóink nethasználati szokásairól érdeklődtünk

Manapság már az is az intimszféra holdudvarába tartozik, hogy ki mire használja a világnak hálóját. Legutóbbi szavaztatásunknál épp erre voltunk kíváncsiak.

Természetesen kiindulási pontnak már csak lojalitásunkból adódóan is reflexszerűen azt tettük meg, hogy Önök az információs szupersztrádára vetemedésük valamely stációjában természetszerűleg lecsapnak a Nyugatra is.
Hogy teszik mindezt rögtön elsőként vagy csak másodsorban, előszeretettel vagy kelletlenül, attól most eltekintünk – a lényeg, hogy így vagy úgy, de végtére is megteszik, amit mi optimista hümmentésekkel konstatálunk.

Azt tehát, hogy oldalunk címét egy könnyed internetezés során bepötyögik böngészőjükbe, kihagytuk az opciók közül. Ellenben hamar fény derült nem reprezentatív voksolásunkból arra – s még egy örömkönnyet is elmorzsoltunk rajta –, hogy Önök túlnyomórészt információkat szívnak magukba a neten töltött idő alatt, azaz további elektronikus médiatermékek közül szemezgetnek: szavazóink közül 106-en (37%) nyilatkoztak úgy, hogy ha épp nem nyugatoznak, akkor „indexeznek, origóznak és olvasgatnak mindenfelé”.

Ennél valamivel kevesebben, de még mindig szép számban, 70-en (24%) választották az internet máig talán legkedveltebb funkcióját, vagyis azt, hogy hogy elsősorban „különféle chat-alapú programok révén kommunikálnak barátaikkal”. Pontosan félszázan (17%) vannak azok, akik ráutaltságból, sztahanovista mivoltuk nyomán, vagy csak szimpla parasztböcsületből böktek a „munkámhoz szerzek be információkat” válaszlehetőségre. 23 fő (8%) inkább csak „letöltöget mindenféle ínycsiklandó csemegét”, ám meglepően gyér számban, csupán 12-en (4%) vannak azok, akik „fórumokban cserélnek eszmét”. 28-an (10%) vallották magukról, hogy „vírust terjesztek, kalózkodok, online bűnözök” – az ő IP címeiket már továbbítottuk az illetékes hatóságoknak.

Legújabb szavazásunk arra keres választ: Ön hogyan kezelné a Rába-szennyezés ügyét?

Bökjön a lehetséges opciók bármelyikére lapunk bal alsó szegletében!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű