Ismét nem unatkozhattak a szombathelyi tűzoltók. A zsinagógatűz után most egy erdőtűz izzasztotta meg a lánglovagokat, akik körmendi kollégáikkal álltak csatasorba Nárai és Pornóapáti között, az országhatár közelében. Bár néhány ütközetet elvesztettek - az erős déli szél méteres lángokat korbácsolt a méteres aljnövényzetben - de a csatát végül mégis megnyerték a tűzoltók.
A riasztás 11.18-kor érkezett és a teljesség kedvéért felsoroljuk a kettes kiemelt riasztási fokozatban vonulókat: "Szombathely Roham", "Szombathely 2-es", "Szombathely Vízszállító", "Szombathely Pálya", valamint "Körmend 1-es". Ezeket a hívószavakat gyakran hallhattuk a rádióból, hiszen a sűrű füstben és a hirtelen változó frontok miatt fontos volt a kapcsolattartás.
Az utak leginkább sártengerre emlékeztettek
A tűzoltók munkáját megnehezítette, hogy a tűzhöz vezető utak leginkább sártengerre emlékeztettek, az egyik tűzoltóautó "felfeküdt" egy ilyen mocsaras részen, így a lánglovagok kénytelenek voltak onnan vezetni a slagot. A másik fő terepakadály a sok fémkerítés, esetenként villanypásztor volt. Ezekkel a végén már nem sokat teketóriáztak, erővágóval törtek utat maguknak a tűzoltók.
Fél egy körül úgy tűnt, sikerül megfékezni a lángokat, azonban hirtelen újra feltámadt a szél és ez felkorbácsolta a lángokat is, amelyek a tűzoltókon átcsapva belekóstoltak egy sűrű fenyvesbe. Végül a tűzoltók bekerítették a rakoncátlan tüzet és több oldalról is megáztatták azt a szakaszt, amerre tombolnia kellett volna. Közben szikracsapóval is adtak a vörös kakasnak, amely nehezen ugyan, de végül megadta magát.
Összességében a tűzoltók egy kilométernyi tömlőt szereltek össze az erdős területen. A nyugat.hu információi szerint biztosan dolgoztak munkások a tűz keletkezése előtt az adott szakaszon, így feltételezhető, hogy valamelyikük hanyagsága okozta a kb. 12 hektárt felperzselő tüzet. A lángoknak fenyők, tölgyek és bokrok estek áldozatul. A leégett nyílt területek felett hamar megjelentek a ragadozómadarak, amelyek megzavarodott, vagy megégett rágcsálókra vadásztak a kopárrá vált szakaszokon.
"Félő, hogy a következő időszakban sok hasonló eset fordul elő, mert a kevés téli csapadék és a rekordmeleg miatt rendkívül száraz az erdők aljnövényzete és a parlagon hagyott területeken nagy mennyiségű eldőlt száraz fű nagyon megkönnyíti a tűzterjedést. A kerti hulladék égetése is ilyenkor aktuális, ez szintén növeli a tüzek kialakulásának esélyét" - ll a Szombathelyi Tűzoltóság közleményében és hogy mennyire igazuk van, azt bizonyítja, hogy a nárai tűz eloltása után néhány perccel már befutott a következő riasztás Szombathely határából, ahol száraz fű lángolt.
Embermagasságú száraz fű lángolt
Nem sokkal a Nárai melletti erdőtűz után újabb esethez riasztották a tűzoltókat, ekkor a Szent Gellért utcai körforgalom és a vasúti átjáró között csaptak fel a lángok. Az elkerített részen embermagasságú száraz fű égett mintegy 300 négyzetméteres területen, amit a lánglovagok hamar megfékeztek. Az ide kiérkező tűzoltókat szabadnapjukról hívták be, mivel kollégáik még az előző tűzesetnél voltak.