A belvárosban, ha a déli harangszóra megkordul a gyomor, többnyire a drágább éttermek menüajánlatai közt bogarászhatunk. Majd mindenütt 600-700 forintos árakon adnak falatnyi adagokat, leveses-főzelékes-tésztás kosztot. A mennyiségre utazók inkább imrebélás bisztrókban sültkolbászoznak. De ez most más tészta, a menük terén, ha az árakat nézzünk: a Pannónia étterem kifejezetten barátinak mondható a 490 forintjával. Igaz, nincs nagy választék: ott-jártunkkor épp csontlevest és bolognai spagettit kínáltak. Ráadásul hiába a verőfény, ha menüzünk csak bent foglalhatunk helyet, a terasz és a napfény az étlapról fogyasztókat illeti meg.
Ennyit a külsőségekről
A Pannónia Ház Szombathelyen, ki ne tudná, a Fő tér Ferences templom felőli
végében, mint valami ódon gasztronómiai kövület, a hamburgernagyüzem
szomszédságában áll. A bejárat mellett egy életnagyságú műanyag sityakos szakács
vigyorog.. Az étterem múltja tiszteletet érdemel, az
étlapon feltüntetett kiírás szerint falai 1760 óta állnak. A Házban földesúri
borokat mértek ki, és itt üzemelt a Sabaria szálló is.
Teraszozás
Az átjáróban áll az újonnan, emlékeink szerint tavaly, a felújított Fő térrel
közel egy időben átadott kerthelység. Igazi áldás ez kora tavasszal: úgy
frisslevegőzhetünk, hogy ellentétben a környék más kiülős pontjaival a
járókelők nem bámulnak a levesünkbe. Hétköznap déltájban fél ház fogad: a
közeli Molo közönségéhez hasonló jól öltözött belvárosi
menedzser-kereskedő-politikus asztaltársaságok.
Mint egy életmód magazin színes fotója van hangulata. Az építészeti részletekkel lehetne persze vitatkozni, az üvegtető például könnyen bekoszolódik, de van benne spiritusz. A vaskos tűzfalak közt a fapadozaton masszív fa asztalok állnak. Lábak helyett némelyik régi varrógéptalapzaton. Kényelmes fonott székeken ülhetünk. Igaz, emlékeink szerint tavaly még elegánsabb bútorzattal üzemelt a terasz, akkoriban fehér foteleken és dohányzóasztalok mellett is ejtőzhettünk. Mára puritánabb formát öltött, ám a hely. Szombathely kiülős létesítményeit ismerve az élvonalban van, olyan extrákkal, mint fűthetőség és fedhetőség. A kiülős dobogót cserepes pálmák szegélyezik. (Végre egy hely, amelynek határában nem száradt tuja kókad.)
Ha étlapról eszünk, akkor a kinti terasz áldásaiban is részesülhetünk.
Ebéd a teraszon
Pár éve a Pannónia konyhájának még nem volt túlontúl jó híre, többszöri
próbálkozás után egyszer már lemondunk róla. Rossznak se ítéltük, csak
épp drága volt ahhoz, hogy ott együnk egy átlagosat. Aztán tavaly eljutott hozzánk a
hír: Pannóniában nem csak teraszt, hanem étlapot is újítottak. A kapros túrós
csuszás harcsapaprikásnak (1690 ft) azóta híre ment. Télen mi is kipróbáltunk,
ajánljuk.
Most a tavaszban könnyedebb ízekre vágytunk: a spanyol paradicsomleves rántott
mozzarella sajtgolyókkal (490 ft), és a csirkés-paprikás penne, diós pesztóval (1290
ft) nem okozott csalódást.
A terasz külön specialitása, hogy kétféle étlapról kóstolhatunk: egy
hagyományos, és egy könnyített verzió is létezik.
A klasszikus menüben a szokásos hideg előételek listáját olvashatjuk, köztük a
legolcsóbb a hortobágyi húsos-palacsinta (790), de lehet tatár beefsteaket (1690 ft),
és a cézár salátát (1490) is választani. A levesek is a tradicionális hazai
kedvencek: fokhagymakrémleves (590 ft), húsleves (490 ft), cipós tárkonyos vadragu
leves (890 ft) és újházi tyúkhúsleves a felhozatal (650 ft).
Hagyományos részletek
A halkalandokat 1500-2000 forintos áron kínálják: a harcsapaprikás mellett a
lazacderék kapormártásban, a harcsa tejfölös gombával és házi galuskával
egyaránt ígéretesnek tűnik. A ház egyik specialitása a vadtál (a két személyes
3590 ft), rajta: burgundi szarvas, tűzdelt szarvas és vad-fasírozott. Kóstolhatunk
dödöllét vadpörkölttel, vagy többféle módon elkészített szarvascombot is
(például meggyes palacsintával).
A malacságok és a szárnyasok körettel együtt szintén 1500-2000 forintos áron, többféle tálalásban szerepelnek. Könnyedebb húsos kosztra vágyóknak lávakövön sülteket és grilleket is ajánlanak. A kímélő ételek közt pedig vegetáriánus vegyes-tál is szerepel különféle rántott zöldségekkel (1690 ft.).
Uborkaleves és sörkorcsolyák
A light menüben kihagyhatatlannak tűnik a görög avokádósaláta jércemellel (1290
ft), vagy a fetás céklasaláta szűzpecsenyével (1590 ft). A levesek közül a hideg
uborkalevest (390), és a kókuszos jérceragulevest (490 ft) is szívesen
kipróbálnánk. Ha valami kevésbé hangzatosra vágyunk, 600-700 forintos árakon
sörkorcsolyák, 700 - 1100 forintért pizzák közül is válogathatunk. A főételek
tanulmányozása közben olyan kuriózumokba botlunk, mint a fokhagymás királyrák
(1990), vagy a bélszínes sültrizs.
A desszertek közül említést érdemelhet a narancsos gesztenyés rakott piskóta eper öntettel (790 ft), vagy az erdei gyümölcsös mascarpone (890 ft). A biztosra menőknek találunk somlói galuskát (890 ft), vagy sima lekváros palacsintát is. Mi is ez utóbbit választottuk. A közel 700 forintos árához képest nem akkora szám, papírvékony tésztába csomagolva egy falat lekvár.
Ha megszomjaznánk
A folyó borok közt viszonylag ígéretes a választék (van Villányi, Szekszárdi és
Nemesgulácsi), decije 100-140 forint. Emellett Gösser sört (480 per korsó) is
csapolnak. Égetettek közt szót érdemel a fütyülős mézes barack, emellett hétféle
koktélt is kikevernek (Mojito 900 ft.). Absztinenseknek ásványvíz, 8-féle szénsavas
(230/2dl), red bull, szűrtek és rostosok.
Ha menüzünk: bent csárda-hangulat fogad
Bent, szöges ellentétben a külső modern itáliai vonallal, amolyan csárdai hangulat:
boltíves mennyezet, falámpák, paprikafüzérek és kékfestők, fehérre meszelt
falakkal. A mélyben a mellékhelyiségek korrektek, óriási tükörrel, a falakon
barnított divatmagazinos fakeretes képek.
A 490 forintért közepes adagot és korrekt ízeket kapunk. A csontleves biztos nem porból készült, a benne úszkáló betűtészta pedig gondoskodik a napközi-nosztalgiáról. Kicsit kemények a fa székek, viszont szépen terített az asztal: gyertya, kockás abrosz, kancsóban víz, és hófehér szalvéta, ahogy kell. Külön díjazzuk, hogy a levest nem tányérba adagolják, hanem tálban, és bőségesen meríthetünk belőle. Csinos, frissen vasalt inges, pincérfiúk lesik óhajunk, és nem ciki, ha nem kérsz a menü után kávét. Szóval 500-ért ez így nagyon is rendben van.
A Pannónia Étterem összességében tőlünk, ha tetszési indexünket tízes skálán mérnénk, eddigi tapasztalataink alapján hét-nyolc pontot biztosan kiérdemelne...