Leskelődő fotósok a Répce Szépén – mellesleg Önnek ki tetszik a leginkább?

Van, aki a fürdőruhát is sokallta a lányokon. Míg a színpadon Komonyik Zsuzsi szórakoztatta a nagyérdeműt, addig az Index stábja az öltözőajtót feszegette. Egy kamera és hordozója, egy fotós nagylátószöggel és persze a riporter. A lányok tiltakozása ellenére nekiláttak a forgatásnak a szenzáció(?)éhes férfi kollegák.

A megye legfiatalabb városa tavaly ismét előrukkolt egy rendezvénnyel, a Répce Szépe szépségversennyel. Az akkor merésznek számító kezdeményezés nem várt sikert aratott. Mára már a Répcebál sem maradhatott bál szépe nélkül, no és persze a báli legszebbek kvalifikálták is magukat az idei szépségversenyre. Érdeklődők is jöttek bőven, volt, aki túlzásba is vitte a kíváncsiskodást…

Ha látványosan nem is, de kultúrájában virágzik a Répce menti városka. Az igazi magyar kisváros csendjét csak az M1-es felé süvítő kamionok törik meg. Igen, az elkerülő még mindig várat magára. De mi most a szép lányok miatt jöttünk, lássuk hát, mit találtunk!

A tavalyi győztes idén zsűrizik
Fél hatkor láthatjuk először az idei felhozatalt, utcai viseletben. Fotós kollegával megjegyezzük: a tuják katonás sora nem éppen az ide illő háttér. 18 lány, 13 szakértő(?) szempár. Polgárőrvezető, ügyvezető igazgató a zsűri tagjai között, persze akad fodrász és szépségkirálynő is. A tavalyi legszebb, Ható Júlia is ott ül a zsűri asztalánál.

A vetkőzz-öltözz szünetben rockisok szórakoztatnak. A műsor dinamizmusát csak a technika ördöge szünetelteti rövid időre, ám egy hordozható magnó - megszégyenítve a drága technikát - újra forgásba hozza a CD-lemezt. Számunkra a „Ne szívj füvet” koreográfia koronázza a műsort, amit egy újabb technikai malőr miatt kétszer is láthatunk. Nem bánjuk.

Félelem és reszketés fürdőruhában
Másodszorra már csupa megszeppent lánnyal találkozunk. Némelyikük libabőrösen szalad végig a színpadon, akad, aki a kezével hol a hasát takarja, hol a másik kezét szorítja görcsösen. És hogy ne szabaduljanak, mindenki bemutatkozik. Az abszolút favorit Szalay Éva Szlovákiából, aki nemcsak Fábryt megszégyenítően csavarja mondatait, de szerénysége is a showman-éval vetekszik.

Sorry, nem kell
Nyolc óra körül topognak be újra a főszereplők, ezúttal estélyiben. A zsűri még pislantani sem mer, a szavazásig már nem látják többet a lányokat. Aztán újabb kényszerszünet. A programban szereplő SorryN együttes egy másik fellépés miatt késik. A kulisszák mögött sincs minden rendben, az első 5 helyen pontegyenlőség alakul ki. A fél 10-re meghirdetett koronázás most már biztosan csúszik.

Nem sokkal kilenc után csak beesik a banda. A közönség egybehangzó véleménye, hogy már neki se álljanak. Ám előkerül a gitár meg még négy hölgyemény. Kiskoffer, kis füst. A körmendi együttes a szánalmas szót kergeti a fejünkben, ám a felajánlott ingyen CD-ért csak elkezd tapsolni a közönség.

Az Indexnek mindent szabad, mert ők 450 km-t utaztak
Van, aki a fürdőruhát is sokallta a lányokon. Míg a színpadon Komonyik Zsuzsi szórakoztatta a nagyérdeműt, addig az Index stábja az öltözőajtót feszegette. Egy kamera és hordozója, egy fotós nagylátószöggel és persze a riporter.

A hármasnak két versenyző cigiszünete adott megfelelő alkalmat a behatolásra. Aztán a lányok tiltakozása ellenére nekiláttak a forgatásnak a szenzáció(?)éhes férfi kollegák. Az Index videóin Ön is megnézheti, hogyan fürkészte az operatőr a ruhaváltás fázisait. A tiltakozásra a reakció nemes egyszerűséggel: „Mi bármit megtehetünk, mert nem a semmiért utazunk 450 km-t, és nagyot tévedtek, ha azt hiszitek, ti döntitek el, mit akartok megmutatni magatokból… tévedtek, ha abban a hitben éltek, hogy egy szépségverseny nem a mellekről szól”.

A lányokat még meg lehet etetni jó dumával
Az incidens több anyukából előhozta a gyermekét védő anyafarkas ösztönét. Ám a fotós kijelentette, nem akar ő rosszat, csak épp nem tudja, mit szabad és mit nem. (Itt ajánlanánk figyelmébe, egy az index.hu szárnyai alatt üzemelő fotós honlapon megjelent cikket, mely példákat felsorakoztató részletességgel ír a fotóalanyok jogairól „Emberek fotózása és a jog” címmel)

Sárga rózsát a legszebbnek
Az eredményhirdetés a különdíjak kiosztásával kezdődik háromnegyed tíz magasságában. Különdíjat kapnak a répcelaki indulók: Németh Nikoletta és Szalay Bettina. Különdíjat kap még Chmelik Zsófia és Szalay Éva. A legszexisebbnek Kozák Lívia bizonyul a zsűri szerint, a legszebb mosoly Devecser Anikóé, a legjobb alakot Avar Lilla tudhatja magáénak, a legbájosabb Rózsás Bettina, és végül a legszebb arc is Kozák Líviáé.

A rózsák száma alapján az idei szépségkirálynő Komenda Mónika, első udvarhölgye a mindössze 15 esztendős Farsang Dorottya, második udvarhölgye az idei bálszépe, Kató Ildikó.

Láttunk mindenfélét: az igazán szépségversenyre való lányoktól, a futottak még kategóriáig. Lássuk be, egy e-mailen elküldött műtermi fotó nem mindig tükrözi a valóságot. Egyébként az utolsó hármasból nekünk az első udvarhölgy jobban bejött, mint a győztes Komenda Mónika. A végeredmény már csak ezért is érdekes, mivel a többségében nőkből álló zsűri leszavazta a szép arcot a nőies alakért.

Végül be kell vallanunk, tavaly jobban sikerült a rendezvény, ám mi bízunk a jövőben. Répcelak példát mutat az egy évben véghezvitt kulturális programötletek számával, emellett valóban itt a legtöbb az egy főre jutó közterületen ültetett virágok száma.

Hogy méltó vagyok-e a fenti kritikához, nem tudom, hiszen én csak 80 km-t utaztam…

Szombathely szépeit a répcelaki döntőn Devecser Anikó képviselte, aki tavaly a Savaria szépéről különdíjjal, az idei Répcebálról szintén különdíjjal távozott. A nyugat.hu tudomására jutott, hogy a 17 éves, kanizsais diákálány egyike volt annak az öt versenyzőnek, akik holtversenyben álltak az élen a pontok összeadása után. A zsűri titkos szavazásán azonban egy hajszállal lemaradt az első hármasból. Így sincs okunk búsulni, hiszen szombathelyi a legszebb mosoly.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű