Hasbaszúrták a főiskolást az éjszakában - Ketten támadtak a fiatalokra

Péntekre virradó éjszaka egy szombathelyi lakos bejelentést tett a Szombathelyi Rendőrkapitányságon, hogy két fiatal férfi kért tőle segítséget, mivel megtámadták, illetve bántalmazták őket. Illetve az egyik segítséget kérő férfit megszúrták a hasán. A információink szerint a megtámadott fiatalok a Berzsenyi főiskola diáknapi programjáról tartottak hazafelé.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy ismeretlen tettesek szóváltásba keveredtek a két férfivel, egyiküket arcon fejelték, a másik férfit hasba szúrták. A nyugat.hu úgy tudja, hogy komoly ok nélkül kezdték inzultálni a fiatalokat a támadóik, provokálták őket. A "bicskázást" egy kisebbséghez tartozó személy követte el.

A személyleírás alapján az Óperint utcában elfogták és a Rendőrkapitányságra előállították azt a két személyt, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. A sérültet
a mentők a Markusovszky Kórház ambulanciájára szállították, mivel súlyos életveszélyes hasi sérüléseket szenvedett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű