A rossz idő miatt nem jutottak egyenlő esélyekhez a III. Európai Ifjúsági Délután résztvevői. Kár...
Sajnos, a hűvös és esőre hajló idő miatt a szabadtér helyett az MMIK előcsarnoka
adott helyet a LOGO Ifjúsági Szolgálat már hagyományosnak tekinthető rendezvényének.
Az előcsarnok kissé zsúfoltnak tűnt a körben felállított asztalokkal, ahol kézműves-foglalkozások,
ismeretterjesztő anyagok várták a fiatalokat. Az érdeklődés sem volt fokozottnak
mondható, pedig mód volt az Európai Unióval, valamint az esélyegyenlőséggel
foglalkozó szervezetekkel való ismerkedésre, aláírásgyűjtés zajlott a fogyatékkal
élők jogaiért, és szórakozásra is lehetőség nyílt.
Ennek érdekében fellépett az Átjáró tehetségkutató nyertese, a Zaporozsec
zenekar, műsort adott a rumi gyermekotthon Holdfény Tánc- és Színkottás együttese,
a középiskolások pedig vetélkedőn tesztelhették Európával kapcsolatos
ismereteiket.
Gazdag program, rossz idő. Kár érte.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!