Elismerte a hibáját a rutinos lengyel buszsofőr!

Figyelmetlenségre, fáradságra hivatkozott a szerencsétlenül járt lengyel busz pilótája. A 46 éves férfi 20 éve vezet.

Nézd meg galériánkat!

A jelek szerint Magyarországon folyik majd az eljárás a halálos balesetet okozó lengyel buszsofőr ellen. A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a férfit. Ez 2-8 évig terjedő szabadságvesztést is jelenthet.

Mint azt dr. Trestyén Eszter századostól, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől megtudtuk, a könnyebb sérülést szenvedett sofőr nem hivatkozott műszaki hibára, a balesetet saját figyelmetlenségével és fáradságával hozta összefüggésbe.

A buszt szakértők vizsgálják meg, egyelőre a beledi Volán-telepen áll a rendőrség által lefoglalt jármű. A vizsgálat eddigi adatai alapján a két sofőr betartotta a pihenőidőre vonatkozó jogszabályi előírásokat. Az utasokat tegnap és ma kihallgatták, többségük aludt a baleset időpontjában. A buszon tartózkodó ötven ember közül 37-en már hazautaztak, 11-en pedig még a győri, szombathelyi és pápai kórházban vannak, a sofőr pedig a rendőrségen. Mint megtudtuk, senkinek nem romlott az állapota.

A helyszínen elhalálozott 40 éves nő holttestét a boncolás és a szakértői vélemény kiadása után szállíttathatják haza a hozzátartozók. Ebben a lengyel konzul is segít, aki tegnap óta a helyszínen tartózkodik és mindenben támogatja a szerencsétlenül járt turistákat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű