Dugót okoztak a tilosban várakozó autók a Tesco parkolójában szombaton.
A rally szervízparkolóját az áruház benzinkút felőli parkolórészén alakították ki, ezért a buszok is módosított útvonalon jártak. Azaz egy ideig csak jártak volna, de járműakadályok miatt egy ideig várakozniuk kellett. A kényelmes sofőrök - hogy ne kelljen gyalogolniuk a parkolóból - közvetlenül a hipermarket bejárata mellett álltak meg, de ott sem teljesen az út szélén.
Az ország leghosszabb busza, az ARC így többször is elakadt, hiába próbálkozott a sofőr tolatgatva lavírozni, az utolsó két akadályt már nem tudta kikerülni. Az egyik sofőr viszonylag hamar előkerült, miután a rendszámát meghallotta az áruházi hangosbeszélőn. Azt magyarázta volna, hogy máshol nem talált parkolóhelyet, de az egyre morcosabb utasok félbeszakították és bíztatták, menjen már valahová.
Egy kisteherautó tulajdonosát viszont nem sikerült előkeríteni. Addigra már a Zanati úton állt a kocsisor vége, és egyre többen dudáltak, vagy próbáltak menekülni a sorból. A helyzetet a busz utasai oldották meg, akik megunták a tétlen várakozást, leszálltak és odébb lökdösték a tilosban parkoló járművet. A busz ezután folytathatta útját. Igaz, a kerülgetés közben a díszburkolat is összegyűrődött a súlyos jármű alatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!