Botránypéntek: levonultak a szimfonikusok

A Savaria Szimfonikus Zenekar péntekre meghirdetett, ritkaságszámba menő nyílt színi koncertje elmarad. Alig tíz méterre, a Széchenyi utcában a Magyar Országos Rallye Bajnokság versenyautói zúgnak: ők a hibásak, az engedélyeket kiadó önkormányzat, vagy a türelmetlen zenészek? Utánamentünk.

Hétfő, vége a pihenésnek, nyitnak a hivatalok – ideje válaszokat találni arra a hihetetlen történésre, ami százak kedvét szegte pénteken este Szombathely Fő terén. Adott két, különböző közönségre számot tartó esemény, azok szerencsétlen egymásba torkollása, és az egyik fél feladása – ami azonban, mint nemsokára kiderül, nem volt feltétlenül szükségszerű.

A történések tisztába rakása okán elsőként a Városháza – többek között a különféle rendezvényekre engedélyeket kiadó – igazgatási osztályának vezetőjét, dr. Szele Györgyit kerestük fel. Elmondása szerint a rallysok május elején kérték meg a közterület-használati engedélyt a Fő térre és a Széchenyi utcára: előbbi a sajtótájékoztató, utóbbi az indítás helyszíne volt. Az engedélyt meg is kapták.

Azonban „körülbelül tíz nappal a rendezvény előtt hivatalban dolgozó kollegáim intézkedtek engedélyről a szimfonikusok részére – mintegy közvetítői szerepet játszva, józan eszükre hagyatkozva, miután a zenekar maga elmulasztotta ezt kérni – egy este nyolc órától kezdődő koncertre.”

A rallysok engedélye az indításra eredetileg 18-tól 21 óráig szólt, ezért a koncert képbe – és rendezvénynaptárba – kerülése után a hivatal jelezte a verseny szervezőinek, hogy felmerült a nyolc órás befejezés igénye, le tudnának-e csippenteni még egy órát az időtartamból. Ők azt az ígéretet adták, hogy természetesen be tudják befejezni korábban úgy, hogy a koncert megtartható legyen.
Minden rendben is indult, ám este hat óra után pár perccel tudta meg a rally szervezője, hogy 18 percet késni fognak. Ekkor kereste meg Bonecz Ervint – a szimfónikusok igazgatóját –, aki tudomásul vette, hogy húsz perces csúszással tudják elkezdeni a koncertet, azaz 20 óra 20 perckor.

Váratlan fordulat: a zenekari igazgató idő előtt lefújja a produkciót
Mindkét fél gálánsan engedett tehát egyet-egyet, úgy tűnt, hogy minden klappol, mígnem „Bonecz úr 19 óra 30 perckor bejelentette, hogy a mi (az önkormányzat) hibánkból a koncert elmarad, tíz perccel nyolc előtt pedig már nem volt a Fő téren egyetlen zenész sem. A rallysok 20 óra 16 perckor befejezték műsorukat, tehát úgy, ahogy mondták, húsz perccel később el lehetett volna kezdeni a koncertet. Azt gondolom, hogy ha egy picit rugalmasabbak a szimfonikusok, és tisztességgel kivárják azt a húsz percet, akkor ez a dolog működőképes lett volna” – mesél a váratlan fordulatról dr. Szele Györgyi.

Unger József, az országos autóverseny helyi szervezője is hasonlóképpen emlékezik vissza: „beszéltünk az önkormányzat képviselőjével és a zenekar igazgatójával is a délutáni órákban, és egy olyan egyezségre jutottunk, hogy ha negyed kilencig befejezzük, akkor ők el tudják kezdeni a koncertet. Mi arra be is fejeztük, elment az utolsó versenyautó, de az egyezség ellenére a zenészek összepakoltak, és levonultak a színpadról.”

A zenészek verzióját sajnos nem ismerhettük meg: Bonecz Ervin megkeresésünkre annyit mondott, hogy egy olyan horderejű ügyről van szó, „aminek egyáltalán nem tenne jót, ha most a sajtón keresztül ilyen-olyan álláspontokat üzengetne egymásnak a város, a zenekar és a rallyszervezők.”

Erősebb-e az engedély az adott szónál?
Úgy tudjuk, az ügyet személyesen szerdán vitatják meg a Városházán. Erre szükség is lesz, hiszen valaki elkövette azt a súlyos baklövést, ami még a klasszikusok miatt érkező galamblelkű idős emberekben is joggal piszkálta fel a haragot.

Az például tény, hogy a pontos időintervallumokra kért engedélyeztetés nyilván nem viccből lett kitalálva: két rendezvény egész egyszerűen nem szerveződhet ugyanakkorra és ugyanoda. Az igazgatási osztálynak mérlegelnie kellett volna, hogy melyik élvezzen prioritást – már ha egyáltalán észrevette valaki is, hogy fedi egymást a két program –, a pótlólagos kompromisszum-kötögetés sosem kecsegtet sok jóval.

Tény az is, hogy az önkormányzat elmondása szerint a zenekar nem jelezte előre: fellépésük előtt próbálni is szeretnének – noha ez egy koncert előtt nyilvánvalónak kéne, hogy legyen –, s helyszínül fel is ajánlották nekik a Városházát. S végül tény, hogy ha a rallysok időben értesülnek az egészről, akkor hajlandóak lettek volna akár előbb is elkezdeni a programot.

A fejleményeket várjuk, ahogyan az elmaradt koncert pótlását is: a Savaria Szimfonikus Zenekar július hatodikán végül mégiscsak eljátssza a tervezett műsort a Fő téren.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű