Fenyő Miklós és Novai Gábor neve fémjelzi a több mint 25 évvel ezelőtti Hungária együttest, akik először nyúltak vissza a hatvanas évekhez, igaz, nem a pontos másolás, hanem a rock and roll újraértelmezése volt a céljuk. A színes ruhák, jellegzetes napszemüvegek, magatartásformák mellett zenéjükben is az akkori stílusjegyeket jelenítették meg, amellyel meghódították a közönség egy jelentős részét. A műfaj azóta tovább él, gondoljunk csak a Dolly Rollra, Szandira, vagy az utóbbi években Maróth Viki és a Nova Kultúrzenekar megjelenésére.
Folytatni a stílust
Krisztit gyorsan megtalálta, viszont a műsor jogtisztaságát biztosítandó fel kellett keresnie Fenyő Miklóst és Novai Gábort. Miután meghallgatták a produkciót, semmiféle akadályt nem támasztottak, Novival ma is baráti és szakmai kapcsolatban vagyunk. mondja.
Kellett egy tánckar
A két énekes mellé viszont kellett egy tánckar. Először egy mazsorett-csoporttal próbálkoztak, a két stílus azonban olyan mértékben különbözik, hogy rövid idő alatt megváltak egymástól. Aztán a csepregi Rock and Roll Táncklub került a képbe, az együttes komoly sikerekkel büszkélkedhet. Az elmúlt héten például az országos bajnokságban szerepeltek, egyik egyéni párosuk a vilgbajmokságig is lejutott. Komoly teljesítmény, főként, ha tudjuk, hogy a csapatban 8 és 14 év közti gyerekek táncolnak.
Nagyon ügyesek, lelkesek, teljesen ráhangolódtak a műsorra mondja Laci. Így aztán összeállt egy 45-50 perces showműsor, persze, kisebb problémák mindig adódnak.
Azt mondtuk, hogy szerzünk egy limbólécet. De el sem tudod képzelni, milyen nehezen ment avat a részletekbe Laci. A ruhák beszerzése sem ment könnyen. Nem lehet őket butikokban, szupermarketekben megvásárolni, a turkálókban sem találtunk megfelelő ruhákat. Ezért maradt a hagyományos módszer, a gyerekek és persze szüleik saját kezűleg készítették el a fellépőruhákat.
Fesztivál a harkányi fürdőben
A 14 fősre duzzadt csapat újabb megmérettetés előtt áll, a hétvégén a harkányi fürdőben rendezik az országos retro-fesztivált. Nagyon örültünk a lehetőségnek, hiszen a Nyugat-Dunántúlról csak mi kaptunk meghívást. mondja Laci. A kétnapos fesztiválon együtt lépnek fel a nagy példaképpel, Fenyő Miklóssal, aztán Szaki Maxival, aki nem más, mint Fekete Gyula az egkori Hungáriából. De itt lesz a Misteri Gang, és a már említett Maróth Viki és a Nova Kultúrzenekar is. Esténként pedig utcabál várja majd a jampi életforma, és a rock and roll kedvelőit.
Július 7. Péntek
16.00 Kratelli Duó
18.00 Szaxi Maxi
19.30 Vokál Idióták
20.30 Fenyő
22.00 utcabál
Július 8. Szombat
18.00 Rock and Dili Show
19.00 Misteri Gang
21.00 Maróth Viki és a Nova Kultúrzenekar
22.00 utcabál