Nagy Enikő Kinga személyében mostantól mediterrán szépség képviseli Szombathelyt

A Savaria Mozi nagytermében kilenc lány versenyget ingben, fürdőruhában és tógában.

Harmadszori nekifutásra talált csak olyan ülőhelyet a Nyugat tudósítója, amire nem sütötték rá a foglalt jelzőt, pedig nagyjából időben érkezett a második Savaria Szépe választásra. A széksorok mellett a falhoz is tapadó érdeklődők száma húzta alá a megállapítást: idén sem kevesen voltak kíváncsiak arra, ki lesz az a két lábon járó ékesség, aki majd felemelt fejjel viselheti magán Szombathely ókori nevét, és képviselheti a várost bizonyos hivatalos rendezvényeken. Erre a címre idén egy visszalépő után kilenc jelentkező akadt, akik Sulyok Virág koreográfus bíztató segítségével próbálták hozni legjobb formájukat augusztus 20-án.


Ruha, taglejtés, make up: mindennek klappolnia kellett
Modellmúlttal egyikük sem rendelkezett, így feltételezzük, hogy talán a drukk leküzdése okán is jött az ötlet, hogy az első, fürdőruhás bevonuláskor mindannyiuk egy lenge – később persze lehulló – ingben, illetve napszemüvegben – szintén megszabadultak tőle – vonuljanak elő a rivaldafényben. És bár a magas sarok néha még mindig inkompatibilisnek tűnt egyik-másik virgáccsal, s az izgalmat sem lehetett visszavonhatatlanul letörölni az arcocskákról, a hölgyek komolyabb bakik nélkül oldották meg azokat a számukra még nehéz feladatokat, amiket egy topmodell legfeljebb már csak rutinmunkának hív.

„Déli tizenkettőtől fogva készítettük fel a lányokat, és megérdemelnek egy tapsot azért, amennyire alkalmazkodóak voltak” – mondta Németh Vera, a nevét viselő szépségszalon tulajdonosa és a zsűri egyik tagja. A 18 és 22 év közötti hölgyekre tényleg hozzájuk illő sminkek kerültek fel, a lehető legideálisabb fürdőruhával, s mindezek kombója a műsorvezetők szerint figyelemreméltó eredményeket produkálna, ha a zsűri hím egyedeire vérnyomás- és pulzusmérőt szerelnének, és azt kivetítenék a vászonra.

„Mi hozott ide?”
A frontot a mikrofonok mögött egyéb iránt a Nyugat Rádióból is ismert műsorvezetők Pál T. Gábor és Fazekas Gábor tartották, oldva a hangulatot amennyire lehetett: kezdve azzal, hogy vizuális környezetszennyezésnek aposztrofálták egymás ocsmány fürdőgatyáját, odáig, hogy a némelyik lány felgyorsuló lépteire villanó vakukat a traffipaxhoz hasonlították. A közönséget is kézbe vették: mi hozott ide? – kérdezték egy ifjú titántól, aki rá is vágta: „a haverjaim.”

A moderátori szerepkört szerencsére fényévekkel jobban sikerült betölteni annál, mint amit az egyik közbeékelt műsorszámnál láthattunk: a Nyugat Rádió slágerét és a Szombathelyi Dalt előadó páros csapnivalóan ízetlen playback-előadását. Még szerencse, hogy a világbajnok Westside TSE táncosai dinamikus showjukkal átlendítettek a ló túlsó oldalára, és ezt csak tetézte a műsor legünnepélyesebb része, amikor is a koronára pályázó leányok originál római viseletben libbentek be a nagyterembe.

Nem kapunk azonban a zsűritől – amelynek soraiban ugyanúgy ott ült Csonka Tamás szállodaigazgató, mint a tavalyi Savaria Szépe győztes Major Nikola, vagy Rónaszéki Anna topmodell – szóbeli értékelést, kézzelfogható indoklást, hogy kinek nem tetszett a járása, tűnt kevésbé őszintének a mosolya, vagy ellenkezőleg, meggyőző ereje nem is engedett tovább esélyt latolgatni – a végeredmény pikkpakk megszületett.

Savaria új szépsége a családias hangulatra esküdött
A két udvarhölgy egyike az ártatlan szőke tündér Horváth Mónika lett, aki ha nem kedvenc elfoglaltságának, a táncnak hódol, akkor a hobbijának, ami a tánc – míg a másik Kertész Zsuzsanna, aki jelentkezésekor nem titkolta, hogy egy vagon ajándékot szeretne hazavinni. A csillogó királynői korona az olaszos vonásokkal megáldott Nagy Enikő Kinga hakoronájára került fel, aki tenyerét ajkaira tapasztva lepődött meg – vagy nem – a szemünk láttára. Ő egyébként a műsorvezetők kérdésre korábban azt nyilatkozta: minden lány gyönyörű, és a hajtépős versenyszellem helyett inkább „olyan kis családias” hangulat kerekedett a Savaria Szépe 2007-es megválasztása körül. Mi pedig most szépen gratulálunk neki egy nagyot.

Hamarosan megtudhatják azt is, ki lett a győztese a Nyugat.hu-n zajló internetes közönségszavazásnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű