A hátsó bejárathoz érkezünk. Meg is lepjük a csokorban füstölgő tinicsapatot, de nem néznek minket tanárnak, hogy elnyomják, ami a kezük ügyében van. De jó, ezek szerint még erősen a harminc felé közelítve is el tudunk vegyülni odabent. Elképzelésünket a másodperc törtrésze alatt zúzza porrá egy dinamikusan elviharzó kölyökcsapat, rohanva valamelyik pavilonhoz, ahol számítógépet látnak. Ebben a tekintetben mit sem változott a Pályaválasztási és Képzési Kiállítás: aki teheti, a digitalizálódó játszóterek újoncait villódzó monitorokkal édesgeti magához.
Hogy melyik iskola hogyan jeleníti meg magát az ex-OMK Savaria Ifjúsági Centrum tornatermében neki ajándékozott parcellában, az egyébként meglehetősen fajtaspecifikus: a szakiskoláknak könnyű a dolguk, ők értelemszerűen kipakolják az irányultságuknak megfelelő eszközöket, a gimnáziumok inkább növendékeik eredményeivel kampányolnak.
A főiskola mellett 28 középiskola és 13 piaci képző intézmény mutatja be magát
Látunk itt alfától omegáig mindent, például paranoid marketinget: minden kolléga rendelkezik az állásának betöltéséhez szükséges képesítéssel, olvashatjuk a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik monitorján. (Máshol tán nem így van?) A rendészeti szakközépiskolások tiltott szerek tárlatával és bukszatolvajos kisfilmmel próbálkoznak, a honvédség is reprezentál, többek között vadászpilóta-képzéssel.
A művészetisek portrét rajzolnak a vállalkozó szelleműekről, Puskás Tivadarék spéci szobabiciklire ültetik az érdeklődő delikvenst, aki megtekeri azt, áramot gerjeszt, és örül magának. A Teleki Blanka lányai épp hajcsavaróval bóklásznak egy osztálytársnőjük sörényében, a Herman Ottó zöldellő egyenruhájú vadászfiai meg a duplacsövő mordály előnyeit ecsetelik néhány akciófilmen felnőtt pattanásos serdülőnek.
Nincs itt olyan gyerek, aki ne örülne, hogy ma nem kell iskolába mennie, hovatovább agyon sem unják magukat, és ez így jó. Érdeklődő minden pavilonnál akad, és egy kétszeri körbejárás után összeálló benyomás is, miszerint jövőt alapozni hogyan is máshogyan lehetne, mint ilyen vonzó, látványos formában. Korábban ez nem volt így: a Pályaválasztási és Képzési Kiállítás alig tíz éves, ma viszont már megkerülhetetlen sarokköve az iskolaválasztás előtt állóknak.
Azt is érdeklődjük meg, hol tud majd elhelyezkedni gyermekünk
Az oktatási intézmények azonban már nem egyeduralkodók a rendezvényen: megjelennek azok a cégek is, amik az adott iskola növendékeit foglalkoztatni tudják. Ezzel is szeretnénk azt érzékeltetni, hogy a Nyugat-Dunántúlon ma már a munkanélküliség mellett talán súlyosabb probléma a munkaerőhiány, elsősorban a szakmunkaerő-hiány. Szeretnénk a fiatalok figyelmét felhívni arra, melyek ezek a hiányszakmák. Kovács Péter egy füst alatt azt is üzeni a szülőknek: ne csak azt kérdezzék meg, milyen szakok indulnak mondjuk egy fémipari szakiskolában, hanem hogy az ott végzett tanulók hol, milyen feltételekkel és bérezéssel tudnak elhelyezkedni.
Kiss Ambrus, a Regionális Munkaügyi Központ igazgatója sietett ezt megtoldani azzal, hogy 1989-hez képest napjainkig több, mint egymillióval csökkent a munkahelyek száma, de ezen belül körülbelül ennyivel csökkent például az anyagmozgatásban foglalkoztatottak száma is. Körül lehet nézni, hogy lapátos emberekre, zacskót töltő asszonyokra, és sok szakképzetlen munkásra a magyar gazdaságnak már nincs szüksége. Ennek megfelelően ha pályát választunk, akkor először arra kell gondolnunk, hogy szakképzettséget szerezzünk, ennek híján ugyanis eleve hátrányból indulunk.
A kiállítás még szombaton délután négyig megtekinthető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
