"Pucér kori"
Kétezer ember látogatott ki a húsz éves Műjégpálya hagyományos Jégkarneváljára,
ahol egymást érték a színes programok. Vasárnap délután vetélkedőkkel
melegítettek be a résztvevők, miközben rengetegen siklottak állat-, vagy mókás
jelmezekben. A Vasi Volán Ice Stars szinkronkorcsolyázói egy lufikból kirakott 20-as
szám alatt tartottak jégolvasztó bemutatót, majd a KDSE és a Puskás csapata lépett
a jégre.
Ami viszont ezután következett, attól még a hideg miatt elvártnál is jobban meghűlt az erekben a vér. Negyven meztelen lábszár és húsz csaknem meztelen felsőtest jelent meg a bejáratnál. Az érkezők nem tévesztették el az évszakot, nem strandolni jöttek, hiszen korcsolya volt a lábukon, így siklottak jópár kört, tapsvihart aratva. A fürdőruhában korizók fél kiló fagylaltra szóló utalványt is kaptak merész tettükért, amit akár nyáron is elfogyaszthatnak. Ajándékot kaptak a maskarások, akik kipróbálhatták a fakutyát és a jégsít is.
Határőrség már nincs, Határőr SC bál viszont van és lesz
Az idei bálszezonban akadt olyan bál, amelyet a szervezőknek le kellett mondaniuk, a
csekély érdeklődés miatt. A 98. Határőr Sport Club Báljánál azonban fordított volt
a helyzet, egyszerűen kinőtték azt a helyet, ahova eredetileg tervezték a
programjukat. Így végül a Hotel Claudius biztosított igényes helyszínt a 180
bálozónak. Mint megtudtuk, a 10 határőr által 2004-ben alapított közhasznú
egyesület tagjainak többsége civil, január elsejétől pedig már egyetlen határőr
tagja sincs, mivel a határőrség beleolvadt a rendőrségbe. A név azonban megmarad.
A hétvégi bálra a jókedv volt a jellemző, szolíd beszélgetések helyett az ex-határőrökből álló zenekar talpalávalójára ropták két teremben a bálozók, vagy vidám társaságok alakultak. A vendégek többségét a sport hozta össze. A hat szakosztály -teke, túra, labdarúgó, horgász, aerobik és kosárlabda- nem a versenyszerű sportra buzdít, hanem a szabadidő tartalmas és egészséges eltöltésére.
Hastáncosok, sejkek, lakoma
Első ízben került megrendezésre a hastáncosok bálja a vasi megyeszékhelyen. A Hotel
Claudiusban keleties hangulatban berendezett teremben diskurálhattak a bálozók,
vizipipák, füstölők és aromás teák társaságában. A kényelemről ülőpárnák
gondoskodtak, amelyek természetesen a földön kaptak helyet.
A rendezvényen bőséges lakoma is volt. A harira, azaz a selyemleves után a látogatók ehettek például mirmizt -tuniszi pörköltet- mesztuffal -zöldborsós kuszkusz-, de a bibi mhammarnak is nagy sikere volt. Ez kuszkusszal töltött pulykarolád, ami mazsola, fenyőmag, mandula, fahéj, szerecsendió és gyömbér felhasználásával készült. A desszertet különféle mézes sütemények jelentették. Az ételek receptjét a szálloda szakácsa kereste meg és kis változtatásokat végzett bennük, hogy az érzékeny gyomrúak is jól érezzék magukat. Emiatt a hagyományosan birkahúsból készülő ételeket másfajta húsból alkotta meg.A táncparketten arab zenére hullámozhattak a hasak, a sejknek öltözött urakat pedig alaposan elkényeztették a díszes ruhába öltözött hölgyek.
Teltházas Mokka
A Mokka bálon minden értelemben forró volt a hangulat. A megszokottól eltérően
berendezett Pannónia Étteremben trópusi éghajlat fogadta azokat, akik a buli felénél
csöppentek a társaságba. Egy asztal sem maradt üresen, csak amíg táncoltak a
vendégek. A népszerű együttes tudta, mit csinál, ereszd el a hajamat hangulat
uralkodott hajnalig.