25 millió egy lakás
A dolog úgy kezdődik, hogy kedd reggel, a havas eső utáni napsütésen felbuzdulva ülünk autóba, a Kálvária utca, Jókai park, majd a Csónakázótó előtt a Kárpáti Kelemen utcába fordulunk, hogy néhány tíz méter után a Homok utcába kanyarodjunk. Megnézzük, hol is épülnek azok az új lakások, amelyre fotósunk vágyna, s amiről azt mondja, csillagászati áron kínálják őket. Megnyomjuk a gázpedált, kitűnő minőségű úton haladunk. Gondoltak a biciklisekre is, kerékpárút fut mellettünk. Irány az új lakópark a Parkerdő tövében.
Néhány perc múlva vége az útnak, a táj kinyílik. Lankás terep, nagy rétek, köztük kanyargó kis utak, távolabb az erdő. Szép látvány. A kolléga szerint a keresztutcát II. János Pál pápáról nevezték el. A térkép alapján ugyan a Síp utca déli részén vagyunk, de most nem is ez a lényeg.
A dombtetőn palotának is beillő, de mégis valamiféle egységes rend szerint épülő családi házak bújnak ki a még rendezetlen terepből. Az út mellett épülő társasházak, földig érő ablakokkal, teraszokkal, erkélyekkel. Szépek. Fotósunk mutatja az egyik épületet, ott egy átlagos nagyságú lakást állítólag 25 millió körül kínálnak.
Belekóstolunk a jóba...
A melósok serények, úgy tűnik, nem órabérben dolgoznak. Luxusterepjáró áll meg mellettünk: "Megkérdezhetem, mit fotóznak?" - kérdezi a leeresztett ablak mögül a jól öltözött férfi, amikor bemutatkozunk, beleegyezően bólint, továbbhajt. Azért kapunk kevésbé barátságos pillantásokat is, nem húzzuk hát az időt itt tovább.
Visszafelé egy dombtetőről vetünk pillantást a város panorámájára. Jobbra az Emlékmű, szemben a székesegyház, balra a Derkovits panelrengetege. A látványt rontja egy füstölgő kémény, de azért szívesen néznénk ezt minden nap az erkélyről.
Hát igen, a lakóparkok drágán kínált lakásai előbb-utóbb mindig elfogynak, a presztízs szempontok is fontosak, mennyivel jobb azt mondani, lakóparkban, nem lakótelepen élünk. A jól kiépített utak is sokat számítanak. Meg az, hogy pár perc alatt benn vagyunk a városba. Egyelőre nagy a sár, de valószínűleg a város egyik legvonzóbb lakókörnyezetén nézünk körül.
...és búcsúzunk is tőle
Irány a kocsi, benézünk az egykor jobb napokat is látott szabadidő-központba. Először a crosspályán kerülgetjük a pocsolyákat, így, eső után nem a legkellemesebb a terep. Egyébként valószínűleg száraz időben
sem, de hát a motorosok ezt szeretik.
Aztán eljutunk az egykori szabadtéri színpadhoz. Lehangoló a látvány, a betont fű verte fel, az épületek elhanyagoltak. Pedig itt egykoron milyen nagy koncertek voltak! Visszaemlékezünk egy 1983-as Omega bulira is, amikor fennállásának 20 évét ünnepelte a csapat. E sorok írója pedig egy évvel később, egy akkori tehetségkutatón csapott a húrok közé, a megmérettetést akkor a szombathelyi Madam együttes nyerte, már ha emlékszik még valaki erre a névre. Kicsit nosztalgiázunk, aztán indulunk tovább.
Tipikus látszatmegoldás
Vissza a kocsihoz, alig néhány tíz méterre érdekes épületre bukkanunk. Az út felöli oldala szépen újrafestve, messziről fehérlik, udvara viszont rendezetlen, szemétkupacok, vakolatlan fal, téglalépcső, dülöngélő ajtók, ablakok. Tipikus látszatmegoldás, takarjuk el a lényeget, kifelé mutassuk legjobb arcunkat. Persze, valószínűsíthető, nem a lakók hozták rendbe az utcafrontot, inkább a dombtető építési vállalkozója látta jónak, ha a leendő lakók nem szembesülnek a kellemetlen látvánnyal. Ha jól tudjuk, komfort nélküli önkormányzati lakások vannak a sarokházban. Évtizedek óta élnek itt ugyanolyan embertelen körülmények között az emberek.
Mellettünk robognak is rendesen a komolyabb autók a dombra, keveredve az építkezés teherautóival. Egy férfi tolja ki biciklijét az imént megkritizált házból, nehézkesen tekeri a pedált, kis utánfutót húz maga után, rajta két gázpalack. Fekete egyterű érkezik fentről, a sofőr ingerülten dudál, a biciklis megpróbál lehúzódni. A jelenet alapján talán egy komplex szociológia szakdolgozatot lehetne írni?
Ízlésterrorizmus
A sarkon tábla hirdeti, ez a Két Rózsa köz. Kissé giccses, bástyás, tornyos, de láthatóan drága házzal indul az utcácska, hogy ilyen épületekkel is folytatódjon. Egy valóban igényes, ízléses sorház bejáratát kovácsoltvas kapu zárja le, nekünk egy letűnt korszak jut az eszünkbe, amikor fontos emberek a Rózsadombon sorompóval elzárt, őrzött villákban laktak.
Arrébb szépen felújított, igaz, öregebb családi házak állnak, kellemesnek tűnik a környék. Találunk egy háromszintes, villajellegű épületet is, szívünk összeszorul az elhanyagoltságán, valaha jobb napokat láthatott. Kerítése rozsdás, ablakai kitörtek, rendetlenség, hulladék az udvaron. Egy új épület kapujánál viszont szembenézünk az ízlésterrorizmussal, az utcanevet és házszámot mutató táblát egyszerűen nem lehet minősíteni.
Visszatérünk a Homok utcába, majd a Kárpáti Kelemen utca sarkán pár igazi posztmodern társasházat elhagyva - Bennünk még lakás eladó. Hajrá, aki közvetlenül az Emlékmű tövében szeretné költeni reggelijét egy hatalmas teraszon, pénz nem számít alapon! - visszatérünk a városba.
Szóval, alig néhány száz méteren együtt van a luxus, a tisztes polgári életmód a nyomor, és a múlt elhanyagolt emléke. Szombathely a 21. században.
