Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn, nem sokkal éjfél előtt Szombathelyen.
Két huszonéves fiatalember ült abban a Peugeot 205-ös személyautóban, amely a Pláza irányából tartott a Rohonci út felé a Bartók körúton. Egy enyhén jobbraívelő kanyarban a szombathelyi sofőr feltehetőleg egy hirtelen kormánymozdulatot követően elvesztette uralmát a járműve felett, majd az út bal oldalán villanyoszlopnak ütközött. A karambolban a sofőr kirepült a járműből és könnyű sérüléseket szenvedett. Toronyi utasának viszont beszorult a lába az összegyűrődött roncsba, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. A férfi sérülései súlyosak.
Úgy tudjuk, a sofőr nem fogyasztott alkoholt, de a baleset okát sem tudta megnevezni. Információink szerint szemtanú is van, aki nem látott más járművet a baleset időpontjában. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!