Oszlopnak csapódott autót és annak sofőrjét keresi a rendőrség

Elmenekült a helyszínről egy autós, aki Szombathely belvárosában szombat éjjel letarolt egy lámpaoszlopot.

Elmenekült a helyszínről egy autós, aki Szombathely belvárosában szombat éjjel nagy sebességgel hajtott a Petőfi Sándor utcában, majd hosszú féknyomot hagyva maga mögött letarolta a Kőszegi utcában álló lámpaoszlopot.

A baleset 23 óra körül történt és feltételezhető, hogy csak a gépjármű sérült. A sofőr előkerüléséig nem zárható ki annak a lehetősége, hogy az eset illeszkedik a nyugat.hu közelmúltban nagy vihart kavart témájához, amelyben szó esett a jellemzően szombat éjszakánként a városban száguldozó sebességőrültekről is.

A múlt héten lapunkban megjelent olvasó levelek között akadt olyan, ami a mostani jelenséget is magyarázhatja. Krisztina írta az alábbiakat:
"Tudom, hogy az őrült tuningosok közül még akkor sem jelentenek be sok balesetet, ha sérülés történik! Egy ismerősöm a körmendi egyenesben állt fejre. Ismerős autómentős vitte el a kocsit. A megálló autósoknak azt mondták, semmi baj, de közben egy haver vitte be a gyereket a Markusovszkyba, ahol azt mondták, leesett a lépcsőn és összeverte magát.

Mondjuk, ilyenkor felmerül az orvos felelőssége is, elhiszi-e ezt a nyilvánvaló hazugságot? mostani balesetet okozó Jocónak szerinted ez volt az első balesete? Ha tudod a pontos választ, akkor mondj egy számot három és nyolc között! És ebből mennyit tud a rendőrség? Egyet. Azt, amiben meghalt egy ember..."

Április 7-én a Bartók Béla körúton egy Peugeot 205-ös csapódott nagy sebességgel villanyoszlopnak. Az autó utasa később belehalt sérüléseibe.

A rendőrség közleménye:
A Szombathelyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri annak a személygépkocsi vezetőnek a jelentkezését, aki április 19-én, szombaton 23 óra körüli időben Szombathelyen a Petőfi és Kőszegi utcák kereszteződésénél nekihajtott egy forgalomirányító lámpaoszlopnak. Várják azok jelentkezését is, akik a balesetről információval rendelkeznek.
Telefonszámok: 107, 94/521-037, vagy 30/9869-257.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű