„A járat alapú rendszer lehetőséget ad arra, hogy amennyiben megérkeznek az új motorvonatok, a GYSEV Zrt. közlekedtesse az InterCity-járatokat mind a Sopron-Budapest, mind pedig a Szombathely-Budapest viszonylatban.”
Ezt válaszolta Rázó László Gergő, a GYSEV sajtószóvivője arra a kérdésünkre, hogy az új vonatokkal visszakerülnek-e a GYSEV-hez a nyugat-dunántúli Intercityk. Talán emlékeznek olvasóink, a szombathelyi IC-ket tavaly decemberben vette át a MÁV Több fontos változás lesz a vonatközlekedésben a december 10-i menetrendváltástól 2023. November 30. 12:16 . Ezek szerint csak ideiglenesen. De nem ez lesz a legnagyobb változás.
Az üzleti konstrukcióról sokat lehetett olvasni, arról viszont nem, hogy mit is jelent a cég beszerzése a soproni és szombathelyi vonalon utazók számára.
Milyen újdonságokkal találkozunk majd?
A korábbi hírekből már kiderült, hogy az új járművek "kétáramneműek", azaz nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is tudnak közlekedni.
Milyen műszaki paraméterei vannak az új vonatoknak?
A 160 km/óra sebességre képes, ötrészes járművek hossza 106,2 méter. Érdekes az is, hogy télen és nyáron eltérő üléselrendezéssel közlekedtethetők. Téli konfiguráció esetén az ülőhelyek száma 280 darab, amelyből 32 első osztályú. Nyáron a másodosztályú ülőhelyek csökkentésével 18 kerékpárnak tudnak helyet adni.
Jó, de mikor állnak forgalomba az új IC-k?
„A gyártónak 36 hónap áll a rendelkezésére az első motorvonat leszállításáig. Ez azt jelenti, hogy a tervek szerint 2027-ben megjelennek az első InterCity-motorvonatok a hazai vasútvonalakon. A teljes flotta legyártására 44 hónap áll a Stadler rendelkezésére” – közölte Rázó László.
Mit jelent a gyakorlatban a hírekben említett 9 + 2 opció?
A gyártóval kötött szerződés alapján kilenc új motorvonat mindenképpen érkezik a GYSEV-hez, ezenkívül a plusz opció lehetőséget ad arra, hogy bizonyos időkorláton belül további két járművet vásároljon társaság az Európai Beruházási Bankkal kötött hitelszerződés terhére.
Találkozunk-e majd a jelenlegi IC-kel a szombathelyi és soproni vonalakon?
Nem. A GYSEV azt írta, hogy amikor megérkezik az összes új motorvonat, a távolsági feláras – azaz Intercity - közlekedésben már nem lesz szükség a jelenleg használt IC-kocsik közlekedtetésére. De mivel ezek még mindig jó minőségű járműveknek számítanak, így társaság azt tervezi, hogy más távolsági útvonalakon és a regionális közlekedésben tovább használja őket.
Gyorsabban eljutunk majd vonattal a fővárosba?
Ezt még nem lehet tudni. A menetidő esetleges csökkentését akkor tudja megvizsgálni a GYSEV, ha megérkeznek a vonatok. A vonatok sebessége ugyanis a vasúti infrastruktúra mindenkori állapotától is függ. Ebből a szempontból – és ezt már mi tesszük hozzá – talán nem hátrány, hogy a tavalyi pályafelújítások miatt a győri vonal egy része már bírja a 160 km/órát.
Harminc éve nem volt ilyen
Ahogy lapunk is írta Jöhetnek az új IC-k a Szombathely-Budapest vonalra: jóváhagyta a kormány a GYSEV vonatvásárlását September 10. 06:59 , már egészen közel, szeptember 19-én volt a határidő, így többen aggódtak, hogy nem jön össze, de végül a szeptember 9-i Magyar Közlönyben megjelent Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával az a határozat, mely jóváhagyja a GYSEV Zrt. vonatbeszerzését, illetve, hogy az állam "100%-os mértékű egyedi állami garanciát vállaljon a hitelszerződésből származó fizetési kötelezettségekre".
A GYSEV még 2023. május 8-án indított közbeszerzési eljárást 9+4 darab Intercity-kivitelű motorvonat beszerzésére, és 2024. március 19-én kötött szállítási szerződést az új Intercity villamos motorvonatok szállításáról a Stadlerrel. Ezek a Sopron–Budapest, illetve a Szombathely–Budapest vonalon közlekednek.
A projekt finanszírozását az Európai Befektetési Bank (EIB) már nyár előtt jóváhagyta, így a szerződés aláírásához már csak a kormány engedélyére volt szükség. Ez történt meg most, amikor is jóváhagyták, hogy a GYSEV Zrt. a hitelszerződést a nyilvános pályázat kiírása, ajánlatok bekérése nélkül az Európai Beruházási Bankkal kösse meg.
A határozat szerint az eredeti elképzelésekhez képest annyi a változás, hogy 9 plusz 4 opcionális IC-vonat helyett csak 2 opcionális lett.
Új Intercity motorvonatokat utoljára pontosan harminc éve szereztek be Magyarországon – hívja fel a figyelmet az Iho.hu.