Hagyományteremtő bolondballagás

Kicsit visszafogottan, de jókedvűen zajlott a Savaria Közlekedési Iskola bolondos ballagása. Lezárt utak, laza fiatalok és jelmezek…

Nagy volt a nyüzsgés a Savaria középiskola előtt, amikor végzősök készülődtek arra, hogy kicsit felbolydítsák Szombathely délutánját. Több cirkusznyi jelmezbe bújtak a diákok, kézbe vették transzparenseiket, vagy egyéb segédeszközeiket és úgy várták a két órás indulást.

Nézd meg galériánkat!

Az utcára közben kigurult egy nagy doboz, középen vezetővel. „Ez egy hajó!” – kérte ki öntudatosan a kapitány a doboz jelzőt és szinte ugyanebben a pillanatban felfedeztük Leonardo diCaprio jellegzetes vonásait a hajóorrban álló kartonemberkében. A Titanic várakozásainkkal ellentétben nem süllyedt el, így még máshol is felbukkanhat. Az egyik teherautó kormánya mögött fiatal hölgy ült, de sajnos kézzel-lábbal tiltakozott a megörökítése ellen.

– A 12. osztályos végzősök, azaz az érettségizők és az OKJ-s 14-15. évfolyamos diákok vesznek részt a ballagáson, kb. százötvenen. Minden engedélyt beszereztünk, elöl-hátul rendőri kísérettel és pedagógusok kíséretében halad majd át a menet a városon – mondta el a nyugat.hu-nak Sümegi Tamás igazgatóhelyettes.
– Közlekedési iskola vagyunk, a szállítmányozók kamionnal, teherautóval vonulnak. Több feldíszített autónk is van. A labdarúgó fakultáció pedig focizni fog menet közben. A most megszerzett tapasztalatokat majd a jövő évi vidám ballagáson is felhasználjuk.

Nézd meg galériánkat!

A menetoszlop rendőrmotoros felvezetéssel indult, majd a Király-Kőszegi-Thököly utcák felé vették az irányt az iskolától búcsúzó fiatalok. A legnagyobb dugót a Thököly utcában okozták, de az autósok türelmesen kivárták, míg felszabadul az út. A diákok egyébként nem eresztették ki teljesen a hangjukat, kicsit megilletődöttek voltak helyenként, de amikor külső bíztatást kaptak – pl. buszablakon kiintegető turistáktól –, akkor nekibátorodtak.

Nézd meg galériánkat!

A 12.b osztályos Huszár Barbara görkorival körözött társai körül, mint mondta először vesz részt ilyen felvonuláson, de hihetetlenül élvezi. Egy Renault kabrió ajtaján Bukovinszky Márta mérnök-tanár, két osztály feje foglalt helyet boszorkány jelmezben, mögötte pedig egy negyedik papírjáért hajtó diák, Zelnovácz József szorgoskodott egy hatalmas csavarkulccsal. A menetoszlop egyik autójának csomagtartójában csillogó-villogó és a látványnak megfelelő intenzitással nyomuló hangrendszer adta meg az alapritmust. Az egyik ládára ráültetett plüssmackó lába a basszusnak megfelelően emelkedett a magasba.

– Nagyon jó volt ez a ballagás. Ha valakinek kellemetlenséget okoztunk, attól elnézést kérünk és talán nem is tartott sokáig. Azt hiszem többen szórakoztak rajta, mint ahányan bosszankodtak –mondta a rendezvény végén dr. Tatai-Szabó Miklós igazgató, aki végigtalpalta a felvonulást és fényképezte kiröppenő diákjait.

A nyugat.hu galériájában végig követhető az első ízben megrendezett bolondballagás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Könnyű