Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik a szombathelyi Csónakázótó környékén, pontosabban a szigeten kezdték 2025-öt. A tartós hidegnek köszönhetően az újévre a dér és a zúzmara már amúgy is mesevilággá változtatta a tó környezetét, majd megelevenedett a 19. század. Ugyanis a Klapka György Huszár Egyesület Kishuszár Tagozata vendégül látta a Reformkori Hagyományőrzők Társaságát, az esemény apropója pedig Petőfi Sándor születésének 202. évfordulója volt.
A költőóriás 1823. január 1-jén látta meg a napvilágot, ezért ezen a napon érkezett Szombathelyre a balatonfüredi különítmény. A hagyományőrzők megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát az Ady téren majd ezután mentek a vízpartra, az eseményről pedig az alábbi fotók készültek:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!