Veszélyben a szombathelyi Paragvári utcai feketefenyő-fasor

A fák legidősebb példányait több mint száz évvel ezelőtt ültették, és most nagy bajban vannak. A fasor fontos természeti és kultúrtörténeti emléke a városnak.

Olvasónk kereste meg lapunkat azzal, hogy aggódik a szombathelyi Paragvári utca feketefenyő-fasora miatt, ami a város egyik fontos természeti és kultúrtörténeti emléke. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fák legidősebb példányait már több mint száz évvel ezelőtt ültette a Szombathelyi Szépítő Egyesület. A nagy múltú fenyők nem természetvédelmi területen állnak, de önkormányzati rendelet határozza meg, hogy helyi jelentőségű védett fasornak minősülnek, természetvédelmi oltalom alatt állnak.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A fenyők még 1920-ban kerültek a korábbi vadgesztenyefasor helyére, eredetileg 219 darab. Ezekből mára 163 maradt. Olvasónk azt írta, úgy látja, betegek a fenyők, barnulnak, száradnak. Az a 10 darab is, amelyeket 2016-ban ültettetett az önkormányzat pótlásként.

És valóban nem túl biztató a látvány, ezt fotósunk is megörökítette. A probléma azonban nemcsak a Paragvári utcában jelentkezik, hanem általános jelenség, egyre nagyobb bajban vannak az örökzöldek (is).

Pusztuló fenyők a paragvárin
Betegek a feketefenyők
Mészáros D. Zsolt

Olvasónk azt kérte, derítsük ki, mi lehet az oka a megbetegedésüknek és mi lesz így a későbbi sorsuk, mi a terve az önkormányzatnak.

„A fák megbetegedését elsősorban azok kondíciójának legyengülése okozza, mely a megváltozott környezeti tényezőknek köszönhető” – írta válaszában az önkormányzat. Tehát a klíma felmelegedésével a növények is egyre rosszabb állapotba kerülnek. A legyengült fákon pedig könnyebben telepednek meg különböző rovarok, gombák.

Azt írták, a faállomány zöme sajnos legyengült állapotban van.

Pusztuló fenyők a paragvárin
Kattintson a további képekért!
Mészáros D. Zsolt

Lapunk is többször Siralmas állapotban vannak a Kőszeg és Velem környéki fenyőerdők 2021. January 20. 18:55 írt Haldokolnak a fenyvesek Vas és Zala megyében, búcsúzunk a tujáktól 2019. July 25. 19:47 már arról szakértők segítségével, hogy a klímaváltozás félelmetes sebességgel módosítja a minket körülvevő környezetet, a hátsó udvartól kezdve az erdőkig. Emelkedik az átlaghőmérséklet, egyre kevesebb csapadék hullik, egyre több a szélsőséges időjárási körülmény, amit a növények egyre kevésbé tolerálnak.

Az örökzöldek, így a fenyők is a hűvösebb éghajlatot kedvelik, nem véletlen, hogy a skandináv országokban vagy Kanadában élnek a legmagasabbak és legerősebbek. A hazánkban élő fenyő és tujafélék már nem bírják tovább.

Visszatérve a Paragvári utcai feketefenyő-fasorra, a klímaváltozás mellett a belváros nagy széndioxid-kibocsátása sem tesz jót a fáknak, ahogy az sem, hogy lényegében körbe lettek építve. Arra a kérdésünkre, hogy hosszú távon mi az önkormányzat terve a fasorral, konkrét választ nem kaptunk.

Pusztuló fenyők a paragvárin
Mészáros D. Zsolt

De azt kiemelték, tisztában vannak azzal, hogy a klímaváltozás folyamatai erősen jelentkeznek helyi szinten, ezért az utóbbi években ezeknek a hatásoknak az enyhítésére több programot is hirdetett a város, és a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek a zöldinfrastruktúra fejlesztésére.

Ilyen többek között az 1000 fa program, amelyet az idei évben is megszavazott a közgyűlés, igaz most jóval kevesebb facsemetét tudnak kiosztani a szombathelyieknek. Ennek az az oka, hogy míg tavaly közel 40 millió forint jutott erre a célra, az idén már csak 11 millió forint.

De ide sorolhatjuk a JUSTNature projektet is, amelyet uniós forrásból valósít meg a város. Ennek részeként alakítottak Még a megnyitó előtt beleshettünk Szombathely legújabb parkjába, ami tényleg egészen különlegesre sikerült 2024. October 16. 11:14 ki egy új közparkot Szombathelyen, a Hunyadi út mentén, a Lidl és a Szőlősi templom között, ahol többek között Miyawaki-minierdőt telepítettek, amelyben közel 600 facsemete növekedhet.

A Dési-iskolában pedig az iskola udvarán négy magaságyást állítottak fel Betonfelületeket tüntetne el Szombathely polgármestere, részben már el is kezdődött a munka 2024. September 11. 16:57 négy alsó tagozatos osztály számára. Ezekbe növényeket ültettek, a burkolat feltörésével pedig új zöldterületeket hoztak létre.

Ugyanakkor az eddig leírtak alapján arra kell következtetnünk, hogy a Paragvári utcai beteg, pusztuló fáktól idővel el kell majd búcsúznunk, helyükre pedig olyan fajok kerülhetnek, amelyek a melegebb klímát kedvelik.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Környezetvédelem