A kocsmakvízek az angol pubokból indulva hódították meg a világot. Ezek a játékos szellemi vetélkedők hamar nagy népszerűségre tettek szert világszerte. A trend természetesen Magyarországra is begyűrűzött, Szombathelyen és Vas megyében pedig igazi otthonra talált. Egyre több hálózat egyre több helyszínen szervez kvízesteket, és már vannak online variánsai is.
Adódik a kérdés, hogy mitől vált ennyire népszerűvé a kocsmakvíz? Elsősorban az emberi igény miatt a játékra. De ahogy egyre mélyebbre ástunk a témában, be kellett látnunk, hogy ez sokkal több, mint szórakozás, hiszen az ilyen vetélkedőknek komoly közösségépítő ereje van. Bár sokan a Covid-időszak bezártságát követő felszabadulásnak tudták bea kocsmakvízek hirtelen sikerét, ezt megcáfolta az azóta is tartó töretlen lendület. Meskó Krisztiánnal, a Quizard kvízmesterével beszélgettünk a kocsmakvízek világáról, hogy miként lehet közösségben tanulni és szórakozni egyszerre.
Mitől lesz jó egy kocsmakvíz?
A kocsmakvíz egyik fő erénye a változatosság. Egy jó kvízben ott van minden, a kérdések széles spektrumot ölelnek fel: tudomány, sport, művészetek, bulvár és a zene is megtalálható benne. Persze az igazán izgalmas kérdések azok, amelyek nem csak a lexikális tudást követelik meg, hanem elgondolkodtatnak, mert valamilyen összefüggések megtalálására ösztönöznek.
És akkor még ott van a játékmenet változatossága is; vannak feleletválasztós, képfelismerő, kapcsolódási pontokat kereső feladványok is. A tematikus kérdések általában a legnehezebbek, ezek közül is a kémia az, amit a legkevésbé szeretnek a játékosok. Kvízmesterként pedig az a legnagyobb kihívás, hogy úgy tudjam levezényelni a játékot, hogy az minden résztvevő számára élvezetes és szórakoztató legyen.
Ki a jó kvízmester?
Egy jó kvízmester kíváncsi, széles érdeklődési körrel rendelkezik, és tud közösséget építeni. Fontos, hogy képes legyen fenntartani a játék lendületét, humorral és megfelelő irányítással vezesse a csapatokat. Az igazi kvízmester játszani szeret, és örömét leli abban, hogy másoknak is élményt nyújt.
Számomra mindig is Vágó István lesz az etalon, az ő emberszeretete és humora volt az, ami az általa vezetett műsorokat annyira élvezetessé tette. Ez talán a Legyen Ön is milliomosban csúcsosodott ki leginkább, ahol számos nehéz pillanaton lendítette túl a műsort egy-egy megjegyzésével.
Szombathelyen és Vas megyében kik járnak leginkább a kocsmakvízekre?
A résztvevők között jobbára az értelmiségiek: tanárok, jogászok, mérnökök vannak jelen, de ugyanúgy vannak fizikai munkások, sportolók és önkormányzati dolgozók is. A csapatok összetétele is vegyes, mert járnak hozzánk baráti társaságok, családok, volt osztálytársak és munkatársak is. Azért az elmondható, hogy a legütőképesebb csapatok mindig azok, ahol a tagok eltérő korosztályból és érdeklődési körből érkeznek, mert így sokféle tudást képesek összegyűjteni.
Mi kell a győzelemhez?
A csapatok sikerének egyik kulcsa a rutin: minél többet játszanak, annál jobban kiismerik a játék dinamikáját, a kérdések típusát és a stratégiákat. Fontos a jó időmenedzsment, a gyors gondolkodás, és az, hogy tudják, mikor érdemes kockáztatni a pontjaikat.
Milyen a kocsmakvízek helyzete Vas megyében?
A kvízmozgalom különösen erős Vas megyében, ahol a Quizard-hálózat szervezésében rendszeresen több csapat is részt vesz a budapesti döntőkön. Legutóbb nyolc szombathelyi csapat kvalifikálta magát az országos versenyre, ami kiemelkedő teljesítmény, hiszen a döntőben negyven csapat játszott.
Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy a Malom Pubban hétről hétre összejön 28-32 csapat, és ha csak 30 csapattal számolunk, az akkor is 200 ember hétről hétre. Harminckettőnél több csapatot nem is tudna fogadni a hely, ezért ebben maximalizáltuk a jelentkezők számát.
És akkor a vidéki helyszínekről nem is beszéltünk, hiszen Vas megye 13 másik településén is vannak havi rendszerességgel kocsmakvíz-estek. Bükön és Répcelakon is kimagasló a részvételi arány, nagyon sokan jönnek el a vetélkedőkre. Ez egy nagyon jó érzés, hogy ekkora az érdeklődés. Budapest után Vas megyének van a legtöbb kocsmakvíz-csapata, ami azért nem kis teljesítmény.
Ha jól tudom, nincsenek hatalmas nyeremények. Mégis mi motiválja a játékosokat?
A legtöbb játékos számára nem a nyeremény a fő hajtóerő. Bár az estek végén gyakran egy üveg bor vagy más kisebb ajándék jár a győztes csapatnak, a legfontosabb maga a játék öröme, a közös élmény és a tudás próbára tétele.
Én alapvetően ezt vallom, hogy játszani nagyon fontos, és nagyon jó, hogy az emberek nem felejtettek el még játszani. Ez egyfajta mérce, ha lehet így mondani. Ha az emberek nem játszanak, akkor az a világ vége. Amikor a játékot felejtjük el, annak az örömét, meg annak a közösségteremtő erejét, akkor nagyon nagy baj van. Ha ez nincs meg, akkor az egy apokaliptikus világ lesz.
Mi vár a kocsmakvízekre a jövőben?
Bár egyesek szerint a népszerűsége egy idő után csökkenhet, egyelőre a kocsmakvízek iránti érdeklődés töretlen. A közösségi élmény és a játék szeretete hosszú távon fenntarthatja ezt a mozgalmat, hiszen az emberek mindig keresni fogják a lehetőséget, hogy együtt gondolkodjanak, nevessenek és versenyezzenek.