A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagját, Kiss Mari színművésznőt is jelölték a Halhatatlanok Társulatába 2025-ben. A szavazást idén is az ATV bonyolítja le, a WSSZ színésznőjére ITT szavazhat.
Kiss Mari 1952. október 9-én látta meg a napvilágot Bükkaranyoson. Az általános iskolát Nyékládházán végezte el, majd a miskolci Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. 1975-ben diplomázott a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1977 és 1978 között Angliában tartózkodott, ezt az időszakot leszámítva végig a Madách Színházban játszott. 2008-ban lett a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja, és egészen 2019-ig itt is maradt. Három év kihagyás után 2022-ben visszatért a WSSZ világot jelentő deszkáira, ma is a szombathelyi színház vendégszínésze.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!