Magyarország Érdemes Művésze állami kitüntetést vehetett át március 15. alkalmából Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, korábbi kultúráért felelős államtitkár, Jászai Mari-díjas színházi rendező, előadóművész, cirkuszművész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
Fekete Péter Szombathelyen született, a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakát. Később Angliában és a kijevi Nemzeti Színház Film és Televízióművészeti Egyetemen tanult színházművészetet, rendezést, színházmenedzsmentet. De színháztudományi bölcsész is.
A Békéscsabai Jókai Színház korábbi és a Szarvasi Vízi Színház művészeti igazgatója, a Magyar Teátrum színházi lap főszerkesztője. 2002 és 2004 között a Nemzeti Színház oktatási és külkapcsolati igazgatója volt. 2007-2015 ig a békéscsabai színház igazgatója. Miniszteri biztosként 2011-ben a megyei előadóművészeti intézmények átadását felügyelte, 2012-ben a Nemzeti Színház majd 2015-ben a Pesti Magyar Színház vezetőváltásával kapcsolatos ügyeket vezette, 2015-től a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felel, felügyeli, irányítja a magyar cirkuszművészet magújítási folyamatát, készítette elő az épülő új Nemzeti Cirkuszművészeti Központot. Művészi, rendezői alkotó munkáját a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként az ott futó produkciók rendezéseiben mutatja meg. Nős, két felnőtt gyermeke van.