Kíváncsiak voltunk, hogy mennyit változott a világ az elmúlt 10 évben, ezért visszalapoztunk az időben, hogy felelevenítsük, miről szóltak a híreink 2015-ben. Amit a múltban találtunk, azt nem láttuk jönni, mert a történelem viharai annyi mindent sodortak már elénk. Annyi azonban már most biztos, hogy akkor még mi nyaltuk a fagyit, és nem is került olyan sokba – sőt, egészen megdöbbentő, hogy egy gombóc akár 150 forintért is elérhető volt. Volt futurizmus és érdekes parkolásoknak sem voltunk híján.
Az új magyar Dzsungel
2015 tavaszán kaptunk egy olvasói levelet, melyben a KISZ-lakótelepen, az Interspar melletti területen lévő hatalmas gazra A KISZ-lakótelep lett most az új magyar dzsungel? 2015. May 13. 18:12 hívták fel a figyelmünket. Közkedvelt kutyasétáltató hely volt ez már akkoriban is, de a burjánzó dudvában már a kutyák is elvesztek. Olvasónk akkor meg is jegyezte, hogy nem stadion kellene a városba, meg kutyámf…-a, sokkal inkább a meglévő területek rendben tartására lehetne erőforrásokat biztosítani.
Kreatív parkolás, ezúttal bringával
Sokak fantáziáját mozgatta meg az a kerékpár, amelyet a szombathelyi Magyar László utcai Perint-hídon láttak lógni. Hogy ki és miért parkolt Érdekes biciklitárolási technika a szombathelyi egyetem előtt 2015. May 12. 15:56 oda, talán még ma is rejtély, de annyi biztos: ennél kreatívabb parkolást ritkán látni a városban, pedig próbálkozók akadnak szép számmal manapság is.
Amikor hárman feszülnek egy kapcsolónak, az a futurizmus
Az EPCOS/TDK a szombathelyi ipartelepen, a Csaba úton 10,5 milliárd forintból építette fel Csúcsrajáratott, futurisztikus csarnokavatón jártunk az új EPCOS-ban 2015. May 22. 16:03 egyik európai autóelektronikai alkatrészgyártó központját. A szlogen az volt, hogy: „A jövő okos autói Szombathelyről indulnak”. Hogy azóta elértük-e a jövőt, az még kérdés, de anno három ember kellett a kapcsolóhoz.
A felszámolás alatt álló céget még az ág is…
2015 szólt nagyot a Farbax szombathelyi telephelyén történt porrobbanás Három férfi sérült meg egy szombathelyi robbanásban 2015. June 10. 23:12 is. A helyszínről három embert szállítottak kórházba, az egyiküket egyből Győrbe, mert légzőszervi égési sérüléseket is szenvedett. A korábban irodakellékek újrahasznosításával foglalkozó cég akkoriban már felszámolás alatt állt.
Plakátok! Kék plakátok mindenhol!
De ez volt az az év is, amikor a kormány kék plakátjai Szombathelyen is kikerültek az első gyűlölet-plakátok 2015. June 08. 21:43 országjáró kampányba kezdtek, hogy terjeszthessék a gyűlölködő magatartást. Szombathelyen az első két óriási falragasz a Vörösmarty úti benzinkútra és a Zanati út egyik épületére került fel.
Ezekre pedig Kőszegről jött a csattanós válasz Jurisich Miklós megvédi Kőszeget a gazdasági bevándorlóktól 2015. June 10. 14:53 , ahol hasonló kék plakát készült, Jurisics Miklós idézettel hirdetik, hogy a kőszegiek munkáját sem vehetik el a bevándorlók:
La bicicleta y el papel
A következő hír-kettős is megéri a pénzét, hiszen egy vasi férfi tervelte ki a legnagyobb osztrák pénzhamisítást Vasi férfi tervelte ki a legnagyobb osztrák pénzhamisítást 2015. June 06. 08:46 , de letartóztatás lett a vége. A szombathelyi biciklitolvajok Az év legszerencsétlenebb biciklitolvajait fogták el ma Szombathelyen 2015. June 04. 08:37 se jártak jobban, nekik mindössze 200 métert sikerült eltolniuk a bringát, amikor a rendőrök lekapcsolták őket.
Este hétkor még fúrtak és kalapáltak
2015-ben is sok témát küldtek az olvasóink Egész nap fúrnak, kalapálnak a szombathelyi kórházban 2015. June 10. 20:37 , például ezt a videót, ahol a Markusovszky kórházban zajló építkezés zajára panaszkodtak. A munkát ugyan el kellett végezni, de azok gyakran este hétkor is tartottak még.
Egy gombóc boldogság
Még a kánikula előtt készítettünk egy nagy fagyitesztet Végignyaltuk a belvárosi kínálatot, avagy itt van a nagy fagyiteszt! 2015. May 12. 18:40 is. A legtöbb helyen jó volt a jeges finomság, és ami egészen döbbenetes: 120-220 forint volt egy-egy gombóc. Igen, jól olvasta, ennyiből még kijött egy korrekt adag fagyi. Az idei árakról pedig jobb nem is beszélni, de már tavaly is 500 forint körül indult a gombócok ára. Persze, azóta nemcsak az árak nőttek, hanem a gombóc mérete is csökkent.
Azért az jól látszik, hogy 10 év alatt alig változott a mi kis világunk. A problémák egy része ugyanolyan hétköznapi volt, mint manapság. A politika ugyanazt a gyűlölködő retorikát tolja éjjel-nappal, mert ellenség és háború nélkül nem tudnak létezni. Csak az árak szálltak el, de talán, majd a gazdasági repülőrajt segít. Vagy csak még feljebb tornássza az árakat.