Egy égen tekeredő világító spirál hozta lázba az embereket hétfőn este

De van rá magyarázat.

Este 9 óra után tűnt fel az égen a fényes alakzat, amely perceken keresztül látható volt Magyarországról is. A legtöbben arról számoltak be, hogy a fényes jelenség spirál formát öltött, majd úgy tűnt, mintha forogna és növekedne, végül pedig eltűnt.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A Telex szerint az első ránézésre ufónak kinéző jelenség mögött valószínűleg egy rakéta- vagy műholdkilövés áll. Egyrészt a NASA hétfő esti posztja szerint fellőttek egy műholdtriót, amely a sarki fény izzásakor áramló erős elektromos áramlatokat fogja tanulmányozni. A SpaceX honlapja pedig arról számolt be, hogy szintén hétfőn fellőttek egy űrrakétát is, amivel a cég első kilövésének 19. évfordulóját ünnepelték.

Forrás: Facebook (többek által közölt kép, az eredeti szerzőt nem ismerjük)
TM/Nyugat.hu

Kiss László csillagászt, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója továbbította a lapnak Szabó O. Norton hivatalos tájékoztatását, ami szerint „az amerikai National Reconnaissance Office NROL-69 küldetésének felbocsátása után a Falcon 9 rakéta második fokozata tervszerűen kiengedte a felhasználatlan üzemanyagát, nehogy irányítatlanul felrobbanjon. Mivel napnyugtához közel voltunk, a több száz kilométer magasan keringő eszközt és a kiáramló anyagot megsütötte a Nap, ez által látványos jelenséget okozott”.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?