23 év után most először nem kapott állami támogatást a Savaria Történelmi Karnevál

Hivatalos indoklás nincs, nehézségek igen.

„Az állami támogatás eddig sem automatikusan érkezett, minden évben be kellett nyújtanunk a pályázatokat a Nemzeti Kulturális Alaphoz. De eddig minden évben megérkezett a segítség, még a Covid alatt is, amit akkor informatikai fejlesztésre fordíthattunk. Tavaly év végén ismét meghívásos pályázatot írt ki a Nemzeti Kulturális Alap a kiemelt fesztiválok számára, csak éppen – 23 év után - most először nem kaptunk pénzt” – mondta lapunknak Grünwald Stefánia, a Savaria Történelmi Karnevált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Szombathely legnagyobb kulturális rendezvényéhez jellemzően évi 10-20 millió forint körüli összegek érkeztek ebből a forrásból, ami komoly segítséget jelentett a programok és helyszínek finanszírozásában. Tavaly 13 millió forintot tett ki az összeg, de volt olyan időszak, amikor három évre előre lehetet számolni évi 20 millió forinttal.

Idén nem érkezik állami támogatás a Savaria Történelmi Karneválhoz. Nagyon fog hiányozni.
Mészáros D. Zsolt

Úgy tudni, a szombathelyi karneválon kívül még két-három nagyrendezvény nem kapta meg idén az igényelt állami támogatást.

„Mi ezt a pénzt kimondottan programokra szoktuk fordítani, ami a gyakorlatban a Fő téri nagyszínpad négynapnyi fellépési díjait jelentette” – közölte Grünwald Stefánia.

Mindebből az következik, hogy a programok terén idén alaposan vissza kell majd venniük a szervezőknek, és mivel más pályázatok is akadoznak, elképzelhető, hogy helyszínből is kevesebb lesz.

Az állami forrás – tudtuk meg - a karnevál költségvetésének körülbelül 10 százalékát fedezte eddig, ami önmagában is jelentős, de mindehhez még hozzá kell számolni, hogy az utóbbi években a rendezvényipar költségei (fellépődíjak, technika stb.) jóval a hivatalos infláció felett emelkedtek. Emellett vannak olyan kiadások (biztonság, higiénia stb.), amelyeken nem lehet spórolni, mert törvény írja elő őket, és ezek is tetemes összegekbe kerülnek.

Az utóbbi években meredeken emelkedtek a rendezvények költségei. Nem véletlenül szűnnek meg egymás után a fesztiválok.
Mészáros D. Zsolt

Az viszont már most biztosnak tűnik, hogy a korábbi négy nap helyett idén csak háromnapos lesz a Savaria Történelmi Karnevál, ami azt jelenti, hogy nem tartják meg a korábban megszokott programokat a csütörtöki „nulladik” napon, habár ez az anyagi keretek függvényében a későbbiekben még változhat.

A pályázat kiírói egyébként szűkszavúan, forráshiányra hivatkozva utasították el a szombathelyi pályázatot. A szervezők szerettek volna további részleteket tudni az állami döntés hátteréről, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Elvileg még lesz idén pályázati kiírás a fesztiválok számára, de ez nagyon bizonytalan, mert éppen a NKA intézményrendszerének újraszervezése zajlik.

Frissítés:

Aki szeretné támogatni a Savaria Történelmi Karnevált, annak adományát erre a számlaszámra várják:

12094507-01278624-00100003

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra