Ha araszolva is, de halad a szombathelyi Brenner-villa felújítása – ami valójában nem is felújítás, hanem teljes átépítés.
Ahogy arról lapunk februárban beszámolt
Csak a külső falakat hagyták meg a szombathelyi Brenner-villából - De már zajlik az újjáépítés 2025. February 19. 19:14 , az épületnek gyakorlatilag csak az alapja és a külső falai maradtak meg, még a födém és a belső teherhordó főfalak is lebontásra kerültek.
Munkatársunk hétfőn járt a helyszínen. Munkásokat ugyan nem látott az építkezésen, de az is igaz, hogy időközben elkészült a födém, felhúzták a belső falakat, és láthatóan elkezdődött a közművek szerelése is.
Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatója, a KDNP szombathelyi elnöke a múlt hónap közepén egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy zajlik a villa belsőépítészeti részletterveinek kidolgozása. Hozzátette: „A várható magas színvonalra garanciát jelent, hogy egy országos, sőt nemzetközi szinten elismert budapesti építésziroda vállalta a belső- és tájépítészeti tervek elkészítését, szombathelyi szakemberekkel szoros együttműködésben.”
A tervezési folyamatokhoz felhasználják azokat a levéltárban őrzött archív felvételeket is, amelyek a villa egykori külső és belső állapotát, valamint a kert és a park részleteit ábrázolják.
Lapunk ezután levélben fordult a katolikus egyházhoz, és megkérdezte, hogy hol tartanak most az építési munkálatok, melyik építésziroda vállalta a belső- és tájépítészeti tervek elkészítését, valamint hogy ezeknek mik a fő jellegzetességei.
A sajtóiroda – a nyári leállás miatt – későbbre ígért tájékoztatást.
Ez most már nagyon időszerű lenne.
Hogyan jutottunk el idáig?
A Szombathelyi Egyházmegye 2023-ban vásárolta meg
100 millióért megveszi az egyház a Brenner-villát, de még nem tudják pontosan, mit kezdenek vele 2023. October 02. 17:45 100 millió forintért az ikonikus, de romokban álló épületet. Székely János megyéspüspök korábban úgy fogalmazott, azért vették meg a becsültnél jóval drágábban, hogy megmentsék a pusztulástól. Azért is fontos az egyházmegyének a Brenner-villa, mert itt született Boldog Brenner János vértanú pap is, akit 2018-ban boldoggá avattak.
A felújítás megkezdésének időpontja többször is csúszott. Először úgy volt, hogy tavaly márciusban, majd pedig húsvét után indul a munka, de nyárig elhúzódtak az egyeztetések, és csak ekkor kezdődött el az újjáépítés.
A Brenner-villa Szombathely egyik ikonikus épülete. Elődje már a 19. század elején állhatott. Legkorábbi ismert tulajdonosai a Batthyányiak, majd a velük rokoni kapcsolatba került Montenuovo-család. Brenner János építész (1847-1908) egy bajorországi sörgyártól vásárolta meg és alakíttatta át a Brenner-família számára. A villának olyan lakói voltak, mint a város egyik első polgármestere, Brenner Tóbiás, vagy a már említett Boldog Brenner János.
A 20. század második felétől állami kézbe került az épület, amelyben később működött tyúkkeltető, úttörőház, tankerületi főigazgatóság, leánykollégium, középiskola. 1989-ben egy magáncég felújította az addigra már lerobbant villát. 1993-tól hat éven keresztül kaszinó üzemelt itt.
A bezárás után viszont nem történt semmi, azt leszámítva, hogy egyre romlott az épület állapota. Kétszer le is égett, 2016-ban hajléktalanok, 2022-ben pedig fiatalok gyújtották fel. Volt, hogy már fák is utat törtek maguknak
A fák csak a Brenner-villa tetején nőnek az égig 2022. October 05. 15:22 a tetőn át.
Közben több tulajdonosváltás történt. 2021-ben kiderült, hogy a néhai kaszinót működtető Service Immoblien Kft. felszámolás alatt áll, a cég tulajdonában lévő ingatlanokat pedig elárverezik. Az árverést aztán a GM Elektro-Mechanika Kft. nyerte meg 28 millió forintos ajánlatával. Ez a cég később egy Pécsen bejegyzett céget, az Office Immo Kft.-t jelölte meg vevőként.
Az önkormányzat ekkor jelezte, szeretne élni elővásárlási jogával, de nem volt ilyen egyszerű a dolog, több bírósági per is indult az ügyben. Végül 2023 májusában kiderült, hogy a város mégsem veheti meg az épületet, mivel későn jelezte vételi szándékát.
Végül a korábbi ár közel négyszereséért, nettó 100 millió forintért cserélt gazdát az épület. Ennyit az önkormányzatnak már nem ért meg, így lemondott elővásárlási jogáról és lett a Szombathelyi Egyházmegyéé.
A szombathelyiek pedig már alig várják, hogy gyönyörködhessenek a felújított villában, vagy legalább a látványtervekben. (P.K.)