217 éve született Louis Braille, aki kitapinthatóvá tette az írást

De ki is volt Louis Braille, és valóban minden pöttynek jelentése van?

217 éve, 1809. január 4-én született Louis Braille, az a francia pedagógus és feltaláló, akinek hatpontos rendszere alapjaiban változtatta meg a vak és gyengénlátó emberek tanulási és információhoz jutási lehetőségeit. A róla elnevezett Braille-írás ma is világszerte használt, szinte minden nyelvre adaptált rendszer.

Egy balesettől a világtalálmányig

Braille hároméves korában vakult meg egy szerencsétlen baleset következtében: apja műhelyében egy varrótűvel szúrta meg magát, a seb elfertőződött, és rövid időn belül teljes látásvesztéshez vezetett. Tízévesen került a párizsi Vak Gyermekek Intézetébe, ahol kivételes tehetsége hamar megmutatkozott. Kiváló hallásának köszönhetően csellózott, orgonált, később egyházi orgonistaként is dolgozott.

Az intézetben ugyan létezett dombornyomásos olvasási módszer, de írni nem tanították a vak diákokat, a könyvek pedig ritkák, drágák és nehezen használhatók voltak. Ez a hiány indította el Braille-t azon az úton, amely végül egy új írásrendszerhez vezetett.

Hat pont, ami mindent megváltoztatott

Az inspirációt Charles Barbier francia katonatiszt „éjszakai írása” adta, amelyet eredetileg titkos katonai kommunikációra fejlesztettek ki. A rendszer azonban túl bonyolult volt. Braille felismerte, hogy hat pont elegendő ahhoz, hogy egyetlen ujjbeggyel gyorsan és biztosan felismerhetők legyenek a jelek.

Stilizált kép a Braille-írásról
BlenderTimer via Pixabay.com

Mindössze 12 éves volt, amikor kidolgozta saját rendszerének alapjait. A Braille-írás jelei egy 2×3-as pontmátrixból állnak, a különböző kombinációk betűket, számokat, hangjegyeket és egyéb jeleket jelölnek. Az első Braille-írásos könyv 1829-ben jelent meg, majd 1839-ben a rendszer továbbfejlesztett változata is napvilágot látott.

A módszer nemcsak az olvasást, hanem az önálló írást és tanulást is lehetővé tette a vak emberek számára.

Csak a halála után ismerték el

Bár Braille tanárként dolgozott a Vakok Intézetében, életében saját találmányát nem tanították hivatalosan az iskolában. 1852-ben, mindössze 43 évesen, tuberkulózisban hunyt el. Két évvel később Franciaország hivatalosan is elismerte a Braille-írást, amely a 19. század végére világszerte elterjedt. Magyarországon 1893-ban vezették be.

1952-ben, halálának 100. évfordulóján a párizsi Panthéonban helyezték örök nyugalomra, a francia nemzet nagyjai között.

Több mint írásrendszer

A Braille-írás nem technikai érdekesség, hanem kulcs az önállósághoz, oktatáshoz és kultúrához. Egy rendszer, amely nem látványra, hanem tapintásra épít – és amelynek hatása több mint két évszázada tart.

Ünnepeljünk mémmel

A nagy nap alkalmából pedig ezt a Facebookon talált mémet hoznánk, ami megmutatja, hogy Braille hagyatéka teljesen beépült a köztudatba, és gyakran azokban a pöttyökben is írásjeleket keresünk, amelyek teljesen más funkciót látnak el, legyen szó a WC-papírról, vagy az alábbi kormányról:

Egy mém a sok közül
via Facebook.com

Az életrajzi információk forrása: Wikipedia.com

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?