Ez talán nem a zene kora – vagy legalábbis nem annyira, amennyire például a hatvanas-hetvenes években például végsősoron minden a dallamok és az együttesek körül forgott itthon és külföldön egyaránt. Mégis alig van tizenéves, aki ne érezné úgy életében legalább egyszer, hogy le kell ülnie, mondjuk egy gitár mellé, és pöcögtetnie kell kicsit. Közben meg olyasmiket énekelni, hogy:
Lá-lálálá-láááá...
Aztán van, aki úgymarad. Zenélve. Miért? Ki tudja. Talán mert ez lázadás még mindig. És önkifejezési forma.De miért zenélnek?
Horváth György szerint – aki a zsűri tagja volt ebben a fordulóban és
szinténzenész
, tehát nem a levegőbe beszél - a fiatal srácok többsége azért kezd bele a zenekarosdiba, mert így könnyebb csajozni. Vagy mert máskülönben testi és lelki adottságaiból következően teljesen esélytelen lenne. Így viszont, ha elég ügyes, psuztán népszerűségével hódíthat. Itt a lényeg:HA ELÉG ÜGYES...
Az ambíció bizonyos szint fölött önmagában már kevés.Hat 14 és 30 év közötti fiatalokból álló zenekar mutatkozott be tegnap este a SIC-ben – a színvonalbeli szórás óriási volt. Rögtön magasra dobta a labdát az első formáció. A szombathelyi fiatalokból ( Szőke Krisztina, Varga Anna, Kercza Márk, Harsányi Levente, Galántai Gábor) álló Sunflowers kellemes, fülbemászó slágerzenét játszott, és zömében magyarul énekeltek. Ez is valami. Manapság szinte mindenki angolul énekel. (Vagy legalábbis próbálkozik a nyelvvel...)
Nők a színpadon!!!
Különleges ez a banda azért is, mert hölgy az énekes. Sőt, lehet még fokozni: a billentyűs-vokálos szerep is leányra jutott! Ez sem divat valahogy mostanság. (Nem véletlen, hogy Horváth György is csak pasiszempontból próbálta megmagyarázni a zenélés miértjét.) Pedig, jelezném, színesíti a produkciókat a női orgánum, feltéve, hogy Szőke Krisztináéhoz hasonlóan szép, hajlékony, képzett.
Volt a Sunflower előadásában valami ismerős, amolyan
mintha-már-hallottam-volna
-érzés motoszkált végig a hallgatóban. Leginkább a már rég nem létező Varga Zsuzsa-féle Vénusz együttes zenéjére hasonlított talán az egész, alternatív rockként kategorizált előadás. Két saját számuk után egy Rolling Stones dalba kezdtek. Egészen elragadó volt, értékelte is a zsűri – de erről később.
Valami hiányzott...
Ha ott, amikor a napraforgósok elpakoltak nem is tűntek olyan fergetegesnek, hallva az utánuk következőket mindenképpen rohamosan nőtt az ázsiójuk. A második
versenyző
, a Majomcsapda két saját száma és a feldolgozásként kötelezően előadott Hello, I Love You (Doors) nagyon más kategória volt. Nem csak műfajilag.Pálla Dávid, Bangó Balázs és Ipcsics Aladin bandája második éve nyomja a rockot, ahol csak engedik nekik. Látszott, hogy bár igyekeznek komolyan venni magukat, ez a pengetés meg csattogás inkább csak jó móka számukra. De hiányzott belőlük valami. Valami, amitől élni kezd a zene... A nevük alatti lap jórészt üres maradt a noteszemben. Sem dicsérő, sem bíráló megjegyzés nem került rá. A produkció lement. Érdekességeként velük kapcsolatban, a porondmester, Hege ( Hegedüs László) után szabadon kiemelhető, hogy dobosuk, Aladin alig 14 éves, s ezzel minden bizonnyal az Átjáró legfiatalabb versenyzője.
Nyuszi barátai, rokonai és üzletfelei
Stone Desert – kő sivatag?! Nem túl bíztató elnevezés... Fütyülő szél jut az ember eszébe róla elsőre. Pedig a zenéjük nem rossz. Az már a beállásnál látszott, hogy a srácok értik és érezik hangszereiket: fergeteges gitárfutamok sikítottak az éterbe. Meg az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy elég sajátos módon értelmezik a rock’ n’ roll fogalmát. Hege el is viccelte a végén:Ilyen alapon a Moby Dickre is mondható, hogy rock’ n’ rollt játszik...
Hábetler Péter, Ligetvári Ádám, Rácz Attila és Sárközi Ádám bandája már harmadik évében jár, túl vannak több megmérettetésen. Itt három saját számot játszottak (magyarul!), majd egy Rolling Stones-dal következett. Kemény zene volt, de egyáltalán nem rossz. És ez volt az első koncert(ke), amikor végre kalimpált néhány kéz, és ugrált néhány láb a színpad előtt – Nyuszi barátai, rokonai és üzletfelei, ugye...
Nem volt nehéz dolguk
Ha már a közönségnél tartunk, nos az átlagéletkor valahol negyven év körül lehetett. Ott voltak a meghatott anyukák, a büszke apukák, és persze jött néhány együttessel személyes rajongótáboruk is, hogy jelenlétükkel és hangerejükkel lendítsenek egy kicsit a zsűri kedélyén, ha elbizonytalanodna. Jó taktika, de most nem volt rá szükség. Az ítészeknek egyáltalán nem volt nehéz dolga – de azért az illendőség kedvéért azt mondták, hogy mégis...
A következő fellépő még bravúrosabban mozgósított: egész komoly (pogózó) tömeg gyűlt össze a rockzenének titulált számokat játszó celldömölki Célpont előtt a küzdőtéren. Nem is akármilyen rajongótábor volt ám ez - hanem idomított! Az átszerelés közben már gyakoroltatták velük a színpadról vezényelve, hogyan kell skandálni:
Cél-pont! Cél-pont! Cél-pont!
Lelkesedés a csillagokban - képességek a földön
Bár a csapat csak szeptember óta zenél együtt és ez volt az első nyilvános fellépésük, egészen jól sikerült a koncertkivonat. Lámpaláz, ilyesmi nemigen látszott a srácokon, Auer Mátén, Illés Attilán, Csizma Gáboron és Farkas Rolandon. Lelkesedésük a csillagokig ért – képességeik azonban megragadtak a földön. Mert hiába a világ legaranyosabb, legviccesebb embere az énekes, ez ennél összetettebb műfaj. Ha amúgy ráncbafut a szemöldökünk a fals hangoktól, még a két grimasz közötti nevetés sem vigasztal meg...
Tapasztalt amatőr punk-rock brancs következett ezután – a Sinking Heroes ( Böröcz Tihamár, Pásti Zsolt, Legáth Péter). Őket szívem szerint humor-különdíjra jelöltem volna. Az énekes öniróniája, okos cinizmusa egyszerűen lenyűgöző volt. Átvezető szövegein dőlt a közönség a röhögéstől. Hangért azonban, sajnos neki sem ártott volna a szomszédba menni. Zenei tudásuk sem volt igazán pontos, így a produkció hamar felejthetővé vált.
Az atmoszféra lehet
Post-grunge
. (Egyelőre) kevéssé népszerű stílus ez nálunk, egyedi hangzásvilág. Állítólag a körmendi Soulwave az első ilyen zenét játszó magyar zenekar. Bár alig egyévesek, sok koncert és néhány hanghordozó is van már mögöttük – és mint láthattuk: rajongótábor előttük. Idekívánkozik: megérdemelten. Mitől jobb az egyik előadás, mint a másik? Nem feltétlenül a technikai tudás különbsége miatt. Sokkal inkább az atmoszféra az oka. Hogy megtörténik-e valami a színpadon, avagy sem.Nos, míg a Soulwave játszott, valami megtörtént. Ez valószínűleg az énekes-gitárosnak köszönhető. Már az kellemesen érintette az előző produkciókat végighallgató zsűrit, hogy VAN HANGJA!!! Nem is akármilyen. Az elképesztő beleélés, a mindent feledő és feledtető emocionális nyíltság pedig, amivel átadta magát a zenének, egyszerűen lenyűgöző volt.
Ha disszonáns az ének, fene megette az egészet
A cikkből itt most kicsit kiszól az újságíró fotós énje. Ennek a karakteres srácnak a portréképeiből komplett fotóalbumot lehetne kiadni - vagy alkalmas lenne a Mimika című ismeretterjesztő könyv illusztrációjának. Rengeteg arca van ugyanis. Rángatja zene, és látjuk, hogy boldog, hogy dühös, hogy szomorú, hogy szenved... Az utolsó fellépés nem csak minőségére nézve volt kiemelkedő, hanem a színpadkép mozgalmasságát tekintve is. Profi minikoncertet láthattunk, hallhattunk – ámulva.
A zsűri bevallottan az énekesek produkcióját értékelte elsősorban. Érthető. Hiszen ők vannak elöl, ha disszonáns, amit csinálnak, megette a fene az egészet. Magasan nyert az Átjáró második fordulójában a Soulwave (szerintem is), a második helyre pedig a kicsit Vénuszos Sunflowert tették (ezzel is egyetértettem). Ők jutotottak tovább a döntőbe – s mintegy mellékesen (denemám!) fellépési lehetőséget is kaptak. Harmadikként a Majomcsapdát emelték ki. A maradék három együttes a megosztott negyedik helyre került.
Nem búsulni, tovább küzdeni!
Az apukáknak persze volt néhány elfogulatlan szavuk a zsűri tagjaihoz: Horváth Lászlóhoz (zenész-hangszerész-szponzor), Horváth Györgyhöz (Mississippi Moon) és Dénes Szilveszterhez (Tizenhét Együttes). Lassan természetessé váló emberi reakció ez: biztos valami stikli lehet a dologban, ha nem szemünk fényét találják a legokosabbnak, legszebbnek és legügyesebbnek. Volt persze némi szomorúság is, de vigasztaljon mindenkit a tudat: Hege mesélte, hogy a most körülrajongott Soulwave is elvérzett már egyszer ebben a versenyben.
(Az Átjáró következő fordulója: március 6. - Sárvár)
