Viszlát nyár!

Sátraztunk jégesőben, zuhanyoztunk dobozban, hörögtünk Mansonnal, boldog szülinapot kívántunk a Tankcsapdának, dudorogtunk dárenbészre, tomboltunk, táncoltunk, ugráltunk, ordibáltunk és tapsoltunk, de most búcsúznunk kell.

Akik szorgosan látogatták a fesztiválokat, koncerteket idén nyáron, azok most fáradtan roskadnak otthon a karosszékbe, csuklójukon színes karszalagok sokaságával - hiszen egy vérbeli fesztiválozó ezeket semmi áron nem vágná le magáról. Nos, akinek a kezén van még a piros színű Pannónia Fesztiválos belépő, az minden bizonnyal nem zuhanyozott túl sokat május 31. óta - hű, de régen volt.

Pannónia Fesztivál

Én ezt a piros, szétázott, szétmállott papírdarabot a pénztárcámban tartom. Emlékeztet rá, miért is nyáron vannak a fesztiválok, és nem mondjuk tavasszal.

Maci és Nyuszi
Maci és Nyuszi jól felöltözött

Megfagytunk 3 pulcsiban, amiből kettőt úgy kunyeráltunk valami sráctól, akit a népmesevetítésen szedtünk össze, kártyáztunk a sátorban amíg a jégeső fogva tartott minket, kocogtak a fogaink zuhanyzás közben rendesen. Aki ott volt, úgyis tudja, hogy mindez megérte, mert ott lehettünk az év első fesztiválján, együtt a punkok, rockerek, kiégett metálarcok, alternatív-hippi hibridek, malátarajongók és miegymások.

VOLT

Július elején nekivágtunk az első igazán nyári fesztiválunknak is. Kiálltuk a hagyományos Volt-sarat, ami egy évben sem maradhat el, fújtuk a buborékokat, ölelgettük az embereket ingyen. Láttuk az indie-rock Adoniszt: Franz Ferdinandot, a metálherceg Manson bácsit, ezredszerre is tomboltunk a megkerülhetetlen Tankcsapdára, akinek a 20. születésnapjától hangos egész évben a magyar zenei élet, a felhőkig ugráltunk Péterfy Bori első nagyszínpadon fellépésén. Magunkba tömtünk sok zsömlét és májkrémet, és persze megittunk napi egypár… ööö… jó pár… khm… sok-sok pohár Sopronit.

Veszprémi Utcazene

11 nappal Volt után máris azon kaptuk magunkat, hogy a vonaton ülünk Veszprém felé. A (még) kevésbé ismert zenekarok mütyürke színpadjai előtt vízipipáztunk délután, este ugyanazok előtt a 30 cm magas színpadok előtt ugráltunk Hollywoodoora, Kistehénre, Méhekre vagy Takács Esztire.

Hajnalban álomra hajtottuk a fejünk a kolesz tornatermének szivacsain, reggel a szökőkútban ittuk a dobozos kávéinkat, majszoltuk a kakaós csigáinkat. Rendeztünk spontán aszfaltrajzversenyt két doboz színes krétából, és szurkoltunk Cry-nak, a kiégett-arcú gitárosnak, aki hihetetlen pofákat tud vágni gitározás közben, és mindenkinek küld egy számot, végül pedig sikítottunk és tapsikoltunk hazafele a kocsiban, mikor megtudtuk, hogy megkapta a közönségdíjat.

Sziget

Utolsó energiatartalékainktól a Hajógyári-szigeten szabadultunk meg. Az addigi fesztiválokról összegyűjtött furmányos trükkökkel már abszolút profin csempésztük be a piákat, a sátor felállítása is annyi időt vett igénybe, mint másnál az ágyazás.

Sziget 2009 - kedd, nulladik nap
Sziget 2009 - kedd, nulladik nap
Unger 'Phreek' András

A kora délutáni szokásos ébredezés óráit a Civil szigeten ütöttük el. AIDS tesztet töltöttünk ki - hál isten negatív lett -, ingyen cukorkát tömtünk magunkba miközben a nők egyenjogúságáról szóló totót ikszelgettünk, játszottunk műanyaggitárral, míg vártuk, hogy az igazi gitárosok behangoljanak a színpadokon.

És bár néhány külföldi előadóban csalódnunk kellett (Placebo, Lily Allen…), az MR2 színpad előtt megtaláltuk azt, amiért az összes fesztiválra elzarándokoltuk az évben. A magyar előadók mindent beleadtak. A Belga - aki 4 kék színű, műanyag Toi-toi WC-t vendégszerepeltetett a színpadon -, a Brains, Péterfy Bori - aki valamiért mindig feketében koncertezik -, a Quimby - annak ellenére, hogy Kiss Tibi rendszeresen elrontja az Ajjajjaj refrénjét, mint azt a sok fesztivál alatt észrevettük - hatalmas ugrálást, sikítást, ordítást és tapsolást idézett elő, nem csak az első sorokban.

Volt Fesztivál
Ilyenek az egész nyárban megfáradt sajtómunkások
Ami és Gulyi

Most végre megpihenünk: kipakolunk a bőröndből, elrakjuk a hálózacskót és a sátrat, lekeféljük a sarat a tornacsukáinkból. Lassan megszokjuk, hogy az éjszaka alvásra való, ébredni pedig nem délben kell, amikor a nap már olyan erősen tűz be, hogy a sátorban felforr a levegő, és ezért képtelenség tovább aludni. Azzal is szembesülni kell, hogy a normális emberek, Szombathely utcáin nem viselnek macskafüleket, neon zöld necc harisnyát narancsszínű punk taréjjal, nem ordibálják minden ok nélkül egymásnak, hogy „Sün! Sün! Sün!” és nincs a kezükben műanyag söröspohár.

Tágra nyílt szemekkel eszmélünk rá, hogy már ősz van, de nem szomorkodunk, és nem felejtjük el időben megrendelni a jövő évi fesztiválbérleteket…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű