Meghalt egy újinfluenzás beteg Szombathelyen

Kimutatták a H1N1-vírust egy krónikus betegséggel kezelt 65 éves férfi szervezetében, aki szerdán halt meg a szombathelyi Markusovszky Kórházban.

Meghalt egy krónikus betegséggel is kezelt férfi Szombathelyen a Markusovszky Kórházban, akinek szervezetében kimutatták az új vírust, közölte Schneider Ferenc, a kórház infektológiai osztályának osztályvezető főorvosa pénteken. A hematológiai osztályon kezelt 65 éves férfi szerdán halt meg, mondta.

Jelenleg három beteget kezelnek új influenza gyanújával a szombathelyi kórház fertőző osztályán, közülük az egyiknél igazolták laboratóriumi vizsgálatok az új vírus jelenlétét. Mindhárom beteg, köztük egy gyermek állapota stabil, nincsenek közvetlen életveszélyben.

Székely Tamás egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy 25 olyan haláleset történt Magyarországon, ami összefüggésbe hozható az új típusú influenzával.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű