Születésnapi köszöntővel kezdte a Szóról szóra legutóbbi estjét a Berzsenyi Dániel Könyvtárban a házigazda, Burkon László. Az egyik meghívott, az Ybl-díjas Heckenast János ugyanis ezen a napon töltötte be a hetvennegyedik életévét.
Építészet, szépítészet – ez volt az est vezérgondolata, amihez nyugodtan hozzátehetjük a város szót, hiszen elsősorban arról beszélgettek, helyenként kedélyesen vitatkoztak a vendégek, miképpen tudja befolyásolni, megváltoztatni a város, közelebbről Szombathely arculatát egy építész vagy egy kertépítő. Előfordulhat ugyanis – a vasi megyeszékhelyen is volt erre példa –, hogy az építész sudár fákért „kiált”, mert szeretné mielőbb takarásban látni valamely épület nem éppen esztétikusra sikerült homlokzatát. A kertépítő pedig azért háborog, mert évtizedekig nevelgetett utcai sorfáit egy rajzasztalon kivágásra ítélik. Kiderült: Heckenast János és dr. Józsa Miklós a szakmai viták ellenére ezért jól együtt tudott dolgozni a hatvanas évek közepétől mintegy három évtizeden keresztül. Előbbi a VASITERV főmérnökeként és tucatnyi szombathelyi középület tervezőjeként, utóbbi pedig a Kertészeti és Parképítő Vállalat (a jelenlegi Prenor) igazgatójaként, a város jelenlegi zöldfelülete mintegy felének építőjeként és gondozójaként tette a dolgát. Szóval mindkettejüknek volt lehetősége bőven arra, hogy a város arculatát meghatározó módon befolyásolják.
Különbség ugyanakkor, hogy míg a középületeket mindenütt a világon a tervezőjük nevén tartják számon, a nevezetes fasorok, ligetek vagy parkok sehol sem viselik építőjük nevét. Viszont ha a kertészmérnök – mint jelen esetben dr. Józsa Miklós – növénynemesítő is, az általa szelektált fa vagy bokor forgalmazása után jogdíj illeti meg. Az építészmérnök viszont hiába vár jogdíjra, még ha szobra, tere jelképévé is válik egy adott városnak, s mint ilyen, könyvekben, prospektusokban, filmeken, netán még kitűzőkön is megjelenik.
Heckenast János mindenesetre beírta magát a magyar építészettörténetbe, s bár az egykori Vérallátó Állomás épületéért kapta az Ybl-díjat 1969-ben, nem ezzel, hanem a ma már csak emléműként emlegetett egykori Felszabadulási emlékművel van jelen - egyedüliként Szombathelyről - a hat kötetes Magyar Építészettörténetben. Elmondta: pályázaton nyert annak idején a később még Szombathely címerében is helyet kapott emlékművel, méghozzá mindkét beadott tervét elfogadták. Az akkori tanácsi vezetésnek az egyik, a pártbizottságinak a másik tetszett jobban, mondani sem kell, hogy az utóbbi valósult meg. A rendszerváltás után aztán sok támadás is érte az emlékművet, mára mintha elcsendesedtek volna az indulatok. Az építész számára egyébként – hallottuk a jó hangulatú esten – egyáltalán nem szokatlan, hogy a szaktársak és a laikusok egyaránt ítéletet mondanak a munkájáról. Heckenast János esetében legtöbben az APEH székházként ismert épületet bírálták és bírálják ma is. Ezekkel a véleményekkel időnként vitatkozik, máskor csak legyint rájuk. Arra a kérdésre, hogy készülhet-e még valaha olyan jellegzetes, minden útikönybe belekívánkozó épületegyüttes Szombathelyen, mint a szeminárium-székesegyház-püspöki palota-Eölbey-ház négyes, Heckenast János igennel válaszolt. Szerinte amennyiben megvalósulna az új színházépület, a kapcsolódó létesítményekkel együtt az meghatározó arculati eleme lehetne a városnak.
Dr. Józsa Miklóstól megtudhatta a közönség, hogy nyugdíjasként is gyakran végigjárja Szombathely parkjait, ám ideje nagy részét a növényszelekció tölti ki. Fái, cserjéi nem csak idehaza, hanem Európa sok kertjében, parkjában megtalálhatóak. Ha teheti, magyar kifejezésekkel, gyakran női nevekkel illeti ezeket a növényeket. Savariát is ilymódon népszerűsíti a világban, a Tilia cordata Savaria egy egyenes növésű, egészséges, sötétzöld lombú értékes magyar fa. Pulija pedig – ez egy csüngő lombozatú fenyőféle – szakmai körökben jelenleg a két legszebbnek választott növény egyike az Amerikai Egyesült Államokban. (Könnyen lehet, hogy a most folyó szavazás után a legszebbnek járó díjat is megkapja.) S ha Heckenast János megkerülhetetlen szaktekintély a magyar építészettörténetben, dr. Józsa Miklósról ugyanez elmondható saját szakmai közegét illetően, hiszen szakkönyvei ott sorakoznak minden jelentősebb iskola és könyvtár, továbbá ki tudja, hogy hány magánkönyvtár polcain.
Az esten a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékei énekeltek: Pogácsás Zsuzsanna, Szigeti Karina és Katzler Luca. Zongorán kísért Pék Marianna.
