Külső tekintet

Ölbei Lívia, a Vas Népe újságírója nyolc részes próbanaplóban kísérte végig, hogyan születik A Herner Ferike faterja című előadás. Élményeit az újság hasábjain osztotta meg az olvasókkal: sorain keresztül bárki betekinthetett a próbákra. A premier (május 15.) előtt pár nappal ezt ajánljuk nézőink figyelmébe.

„Ugye, majd lehet próbát látogatni? Ebből a (nem egészen ártatlan) kérdésből virágzott ki az ötlet, hogy akkor kísérd végig az egész folyamatot, nézd meg, hogyan születik az előadás. Kis gyomor- (meg idő)-szorítás. A helyzet legalábbis kétélű. Kinek van joga ahhoz, hogy beleüsse az orrát olyasmibe, amihez semmi köze? A születés fájdalmai és szépségei csak azokra tartoznak, akik részesei a páros kínnak: a rendezőre és a színészekre. Nincs szükségük, az elején legalábbis, (torzító) idegen tekintetre. Az ajánlat és lehetőség viszont túlságosan csábító. A legjobb volna kukkolni. Vagy elérni, hogy a külső tekintetet se színész, se rendező ne érezze idegennek. Hát akkor próbáljuk meg.” – írja Ölbei Lívia bevezetőként, a próbanapló első részében.

Kelemen Zoltán és a Herner Ferike faterja
A Herner Ferike próbáján
Mészáros Zsolt
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A Herner Ferike faterja – próbanapló nyolc részben

Most minek is élünk akkor? Hú bazmeg, szétmegy a fejem, amikor erre gondolok, egyszerűen szétmegy... , mondja Herda Pityu jelenkori vidéki közmunkás - úgy is, mint a Hamlet sírásóinak kései utóda - árokpucolás közben. Hogy könnyebben teljen az idő. Ha telik egyáltalán.

2009. november 7. - Hogyhogy kőkemény
2009. november 14. - Nekem is kell valami élet
2009. november 21. - Krumpli és kölnisüveg
2009. november 28. - Folyosófény: színészek testközelben, Kalyiba fölött az ég
2010. március 27. - A Herner Ferike kócmackója
2010. április 5. - Ha megfeszül
2010. április 24. - Most minek is élünk akkor?
2010. május 8. - A Herner Ferike faterja: jelmez már van, díszlet még nincsen

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Aktuális