Ballada éjjel címmel két szombathelyi főiskolás, Joós Tamás és Kovács László az 1980-as évek elején jelentkezett irodalmi válogatásával a nagyközönség előtt. A főiskolás hallgatókon kívül abban az időben egyre több helyen láthatták az előadást az érdeklődők. A műsor sikerét mi sem bizonyította jobban, hogy az 1985-ös XVIII. Madách Imre Irodalmi Színpadi Napokon, Balassagyarmaton az előadás – témája miatt meglepetésként – első díjban részesült.
Jordán Tamás színművész és Joós Tamás énekmondó ezt az összeállítást mutatja be 25 év után a Mediawave közönségének a Mesebolt Bábszínház Kamaratermében.
Hervay Gizella, Kányádi Sándor Király László, Lászlóffy Aladár, Oláh István és nem utolsó sorban Szilágyi Domokos versei az emberi létezés teljessége felé való vágyódást, a kisebbségben élők mindennapi drámáját mutatják be. A néző dolga, hogy befogadja a szavakat és eldöntse: aktualitását vesztő, a múltat felidéző emlékezést lát, vagy valami egészen mást.
BALLADA ÉJJEL - válogatás az erdélyi magyar lírából
Közreműködik: Jordán Tamás és Joós Tamás
Belépődíj: 800 Ft (fesztiváljeggyel: 500 Ft)
Vonatkozó cikk:
Ballada éjjel, újratöltve