Pogány zsoltárok kísértenek - Erdélyi líra a MediaWave-en

A lecsupaszított térben, a fekete függöny előtt két férfi: Jordán Tamás és Joós Tamás ült. Élő hangszerként, a szó és a dal erejével modernkori erdélyi balladákat idéztek meg – érzések, gondolatok kísértettek.

A két szombathelyi intézményvezető irodalmi fúziójából egy hangulatos este kerekedett ki: Jordán Tamás színművész, a Weöres Sándor Színház igazgatója és Joós Tamás énekmondó, az MMIK igazgatója a hetvenes-nyolcvanas évek erdélyi lírájának javából szemezgetett. Ki-ki a maga hangszerén: Joós gitárral-dalolva, Jordán a maga közvetlen természetességével, ahogy tőle ezt már megszoktuk és megszerettük. A körítés a Szombathelyre transzportált fényírók fesztiválja, amelynek péntek este a legeldugottabb helyszíne az MMIK-béli Bábszínház kisterme volt.

Miközben a Fő téren a Mediawave csúcsra járatódott, unikális, kultikus koncertek vártak, addig a Bábszínház terme sem maradt néző nélkül, ahogy kell megteltek a széksorok. A háromnegyed órás irodalmi válogatásban felcsendültek Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Király László, Lászlóffy Aladár, Oláh István sorai. A Válogatást 1985-ben egy Joós Tamás nevű főiskolai hallgató - Kovács Lászlóval karöltve – állította össze (ezzel első helyezést értek el a rangos balassagyarmati irodalmi napokon). Ennek az összeállításnak készült most el, 25 év után, a remake-je.

Erdélyi balladák
Mészáros Zsolt

Mint az előadók bevezetőjéből kiderült, az irodalmi fúzióra – az ötlettől számítva - közel másfél évet vártak, mivel, szabadkozott Jordán Tamás: a színház-alapítás és a mostani „Hemo” átalakítás jócskán lekötötte energiáit. Másrészt nem is akarta a kelleténél jobban előtérbe helyezni magát, és a városban túlontúl reflektorfénybe kerülni. Még elmesélte, számára sem szokatlan ez a szerep, Sebő Ferenccel gyakran ültek így együtt színpadon, és a versekhez való kötődése sem zárul be József Attilánál… A Mediawave jó apropót szolgáltatott arra, hogy a színvonalas programsorozatba illesztve előrukkoljanak ezzel az irodalmi esttel. A színház igazgatója csak remélni tudta, hogy az összeállítást az új „Csodapalotában”, azaz a felújított szombathelyi színházban is műsoron tartják.

Az irodalmi csemege szimbolikusan is érdekes találkozás - a két intézmény vezetője a Hemo átalakítása miatt hónapok óta egy épületben kényszerül dolgozni, csapatostul. – Két alkotó ember, ha találkozik…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Aktuális