Sikkasztó katonaszökevény
1910. augusztus első napjaiban egy sikkasztó huszárlegényt vett szájára a város. Az eset pikantériáját növelte, hogy a bűn útjára tévedt szakaszvezető kedvesével együtt krimibe illő módon menekült el a városból, hóna alatt az ezred kasszájával.
„Mostanában ugyancsak rájár a rud a szombathelyi 11. számu huszárezredre. A mult hónapban még eddig ismeretlen tettesek bemásztak egy odatámasztott létrán a kaszárnyába és kikerülve az őrtálló katonákat, bemásztak az ezred irodájába, ahonnan a kézi pénztárt elvitték… Tegnap délelőtt megint baj történt a huszárkaszárnyában. Ezuttal nem törtek be, hanem azért mégis az ezred pénze kevesbedett meg.
Délelőtt tiz óra lehetett, mikor elküldték Radó Lajos nagykanizsi illetőségü, 24 éves izr. vallásu szakaszvezetőt, hogy a közhuszárok kifizetése végett váltson fel valahol 1400 korona papirpénzt apróra. Radó szalutált és elment. A felettes hatósága meg várta, mikor tér vissza a felváltott összeggel. Várta délig, várta délutánig, de Radó nem jött vissza.
Mit volt mit tenni: a dolgot bejelentették a rendőrségnek, kérve a megszökött sikkasztó nyomozását… ez azonban igen nehéz dolognak bizonyult.”
A huszár egy vasútállomáshoz közel fekvő szállodában bérelt szobát, majd civil ruhát öltve menekült tovább.
„Amint most kiderült, a rossz utra tért fiatalember már régebben készült arra, hogy az ezred pénzével megszökik. Erre vall az a körülmény is, hogy két estére is szobát váltott a vendéglőben és nehogy gyanut keltsen az átöltözése, azt mondta, hogy Celldömölkre utazik, ahonnan dél után visszajön.
A kaszárnyában levő kofferjében egy levelet is találtak, amelyben Heissenberg Nelli, egy rohonci születésü leány, aki régebben a Kossuth Lajos-u. 30. alatt lakott, Bécsből keltezve azt irta a szakaszvezetőnek, akivel bizalmas viszonyban élt, hogy a mondott napon Győrben találkoznak.
A rendőrség minden intézkedést megtett a szökevények letartóztatására. A szerelmes pár arcképét több helyre megküldte egyben a kikötőhelyekre is sürgönyzött, hogy tartóztassák fel őket, ha esetleg tengerre akarnának szállni.”
A szombathelyi rendőröknek nagy fejtörést okozó bűntény néhány nappal az elkövetés után megkapta koronáját is. A szökésben lévő szakaszvezető képeslapon küldte el üdvözletét a nyomát vizslatóknak.
„A szombathelyi huszárkaszárnya megszökött sikkasztója, Radó Lajos szakaszvezető, a vakmerőségig cinikus gazember. Tegnap életjelt adott magáról. Egyik társának, Ziegler Györgynek, képeslapot küldött, melyen üdvözli a távolból. A képes levelezőlapot Budapesten adták fel kedden délután 4 órakor és azon csupán ennyi áll: Üdvözöl Radó Lajos. Valószinü azonban, hogy ezzel csak tévutra akarja vezetni a hatóságot, mert amint azt megállapitották, csupán az üdvözlet ered tőle, ellenben a címzés idegen kézirás. Lehet, hogy a szökevény szakaszvezető valamelyik ismerősének küldte el, hogy adja föl Budapesten, míg ő imádottjával más felé bolyong a nagyvilágban, hogy elkerülje a büntető igazságszolgáltatás sujtó kezét.
Mindjobban kitünik, hogy Radó Lajos már régebben készült a sikkasztásra és ezzel kapcsolatban a szökésre…, meghamisitotta a saját törzslapját is, csakhogy megnehezitse a nyomozó hatóságok munkáját. Abban a biztos tudatban ugyan is, hogy megszökése esetén körözni fogják és ezuttal személyleirását is közlik a hatóságokkal, azt ilyenformán változtatta meg: Ahol az állott, hogy magassága: 172 centiméter, kijavitotta: 166-ra, ahol pedig ugy volt irva, hogy szeme kék, kijavitotta: barna szinüre.
A sok hamisság ellenére azonban a hatóság – amelynek most az a gyanuja, hogy Radó Lajos követte el a betörést is a mult hónapban, mert éppen ő volt az, aki a nyomozó hatóságnak a legalaposabbnak látszó felvilágositást nyujtotta a betörés részleteiről – bizik benne, hogy a szerelmesével szökő szakaszvezető hamarosan hurokra kerül, ha másként nem, mielőtt felszáll a tengeri hajóra, hogy Amerikába szökjék.”
A hatóságok igyekezete ellenére egész hónapban nem sikerült a szökevény nyomára bukkanni.
Pokolgép a rendőrségen
A sikkasztó huszárlegényt üldöző rendőrség ugyan nem unatkozott ezekben a napokban, munkájukat tovább szaporította egy Bécsből érkező gyanús küldemény. Egy szombathelyi kereskedő felesége kapta postán a félelmet keltő dobozkát, amit a hatóság erre felhatalmazott és kiképzett emberei ketyegő bombaként kezeltek. A korabeli újság hírlapírója az ügy komolyságának megfelelően számolt be az esetről.
„Előre figyelmeztetjük azokat, a kik gyenge idegzetüek, hogy ne olvassák el az alább következő sorokat, mert ijedtükben meghalnak, már pedig Kutsera Ádám mester nem tudna eleget tenni a tömeges rendelésnek.
Mi is, akik pedig vasidegzettel birunk, reszkető térdekkel, remegő kezekkel vetjük papirra a sorokat, miközben minden megmaradt hajunk szála a beborult magas egek felé mered, fogaink rémületükben vacognak, míg egész valónkon a hideg fut keresztül.
Pokolgépet bontottak föl tegnap délután öt órakor a szombathelyi rendőrségen. Az ördöngős masinát persze szörnyű nagy óvatossággal kezelték, nehogy levegőbe repüljenek a rendőrök, piszkos konkurenciát csinálva a repülőgépeknek.
Sántovay Ágoston felügyelő páncélinget huzott magára, Luxander Károly főbiztos bebiztositotta magát a só hivatalnál, Smidéliusz Béla polgári biztos, aki betegágyból kelt föl, rémületében újra lefeküdt… míg e sorok irója pokoli gyönyörrel hivta meg kollégáit a látványosságra, udvariasan őket engedve közelebb a pokolgéphez.
Mert az volt. Egy ismert kereskedőnk kapta tegnap délután Bécsből. Mivel pedig az osztrák fővárosból magyar ember semmi jót nem várhat, a női irással megcimezett és gyüszüvel lepecsételt kis dobozt, abban a hiedelemben, hogy az valami ördöngős pokolgépet rejteget magában: elküldte a rendőrséghez, hadd bontsák fel azok.”
A csomag felbontásának részletei további hasábokat emésztettek fel a Vasmegyei Naplóban, mígnem a végsőkig felcsigázott olvasók megnyugodva ereszthették le a kezükben remegő újság lapjait.
„Végre fel volt nyitva a doboz. És a következő pillanatban harsány kacagás rázta meg a falakat. A rendőrök is előbujtak a szomszéd szobából és kiváncsian néztek a „pokolgépre”, a mely nem volt más, mint egy női ékszer, amit egy Szombathelyről elköltözött leány küldött ajándékba a kereskedő feleségének.”
Fürdőélet átalakulóban
Köztudott, hogy a gyógyfürdőzés azon kevés területek egyike, ahol Magyarország ma nagyhatalomnak számít. A virágzás a rómaiak idején kezdődött, s a török időkig tartott, majd a 18. század közepén újra fejlődésnek indult, s napjainkig tart. A Vasmegyei naplóból kiragadott részlet e terület 1910-es évekbeli visszáságait tükrözi.
„Nem is hajdan, hanem évtized előtt, ha parasztgyerekek pocsolyába fekve sárban turkáltak: azt mondtuk róla: disznólkodnak. Most, hogy uri sarjak, kicsinyek és nagyok a magok számára sajátitották ki ezt a mulatságot, azt mondjuk: napkurát tartanak iszapos testedzéssel.
Látnivaló, hogy a fürdőzés minő átalakuláson ment át s ami pocsolya volt a multban, az most legalább elsőrendü gyógytelep, amelynek piszokból készült tésztája csudás hatással van a beteg testre. És mert pocsolya nálunk annyi van, amennyiből ha összeforrasztanánk őket, kitelnék egy mocsártenger: mindenütt: lapályon, hegyháton, sivatagon, erdő mélyén megkezdték a vályogvetést kurszalonnal diszitett vendégfogadók épitésére s ráripakodnak Hieronymi Károly kereskedelmi miniszterre, hogy egy-egy közegészségi szempontból zsuppal fedett házikó előtt nem állitja meg a gyorsvonatot.
Igy támadt az a mérhetetlen konkurrencia, amely ma már létében támadja az igazi, a hatékony gyógyfürdőket… Mérhetetlen a szaporulat a proletár fürdőkben, a mely, ha nem szegzik neki a szigorubb kvalifikációs törvényt vagy a numerus klauzust: elszerzi a megélhetést a hires magyar gyógyitóhelyektől, amelyek, még a világhirre serdültek is, alig-alig tudják megszerezni befektetett nagy tőkéjük sovány kamatjait.
Rendezni kell a fürdő ügyet, hogy megmenthessék a vergődő hazai igaz fürdőket a pocsolyafürdőktől.”
Közelít a kolera
Szombathely városa még alig feledhette el a helyi tífuszjárvány szörnyűségeit, máris a közelgő, világméretű kolerajárvány fenyegetése visszhangzott a lapokból.
„Tehát a kolera réme járja be most a világot… Mert a kolera bacillusok nem tanultak semmi becsületet és még ma is olyan eréllyel dulnak, mintha az erkölcsök semmit sem enyhültek volna, amióta legelőször jelent meg ez az ázsiai veszedelem a látóhatáron.”
Budapestről és Bécsből egyre-másra érkeztek a megbetegedésekről szóló – gyakran kacsának bizonyuló - rémhírek.
„A keleti pályudvaron nagy riadalom volt tegnap este. A fiumei gyorsvonattal két munkásember: Frinkl Emil napszámos és Liebwerth József vasesztergályos érkezett Budapestre. Olaszországból, fertőzött vidékről jöttek. Frinck az éhségtől rosszul lett s mivel lakása nem volt, bevitték a Szent Gellért kórházba. Itt azonban ma reggelre konstatálták, hogy semmi baja sincs és már el is bocsátották. A rendőrség különben ma a közönség megnyugtatására erélyes hangu cáfolatot ad ki a kolerás hirekkel szemben és a leghatározottabban kijelenti, hogy Budapesten ez idő szerint nincs kolera...
A Neues Wiener Tagblatt értesülése szerint Bécsben két kolera-megbetegedés történet. Az egyik egy budapesti uszályhajó kormányosának a felesége, aki a kórházban meghalt. A másik egy Hoffmann Magda nevü 20 éves leány, aki még él.””
1910 augusztusának végén Vas vármegye alispánjához is megérkezett a belügyminiszteri leirat, amely rendeletben is utasította a törvényhatóságokat a kolera behurcolása elleni védekezés célszerű módjairól, így a köztisztaság megőrzéséről, a kutak vizére fordítandó figyelemről, a fertőtlenítésről és a helyiségek levegőjének állandó frissítéséről. A leirat szerint az üres orvosi állásokat azonnal be kellett tölteni és elkezdték a járványorvosok toborzását is. A belügyminiszter a megbetegedések esetén szükséges karantén elrendeléséről, valamint a vásárok, búcsúk, gyülekezések, mulatságok és más összejövetelek esetleges betiltásával kapcsolatban is rendelkezett. A lapok több oldalon keresztül tájékoztatták a lakosságot a betegség ismertetőjeleiről, a terjedési módjáról és az egyéni védekezésről. A megyeházán az érkező kolera hírére értekezletet tartottak.
„A fenyegető sárga veszedelem elháritása ellen kiadott belügyminiszteri rendeletet majdnem egész terjedelmében közöltük a minap lapunkban. Lesz-e ennek valami foganatja, nem tudjuk. Ujabban Herbst Géza, vármegyénk ügybuzgó alispánja is bocsátott ki erélyes hangu rendeletet, amelyben a polgármestereknek és járási főszolgabíráknak a lelkére köti, hogy székhelyeiken járványkórház hijján járványbarakkok épitendők, gondoskodni kell szükséglakásokról, ahol a betegek elhelyezhetők lesznek. A gyanus betegek öt napon keresztül megfigyelendők, a kávéházak, kocsmák, füszer és élelmiszerkereskedésekre különös gondot forditandó, hogy állandó tiszta állapotban legyenek. A kanálisok állandóan tisztogatandók és a hatóság figyelme terjedjen ki arra is, hogy a magánlakásokban tisztaság uralkodjék.
Különös utasitást ad a rendelet a városi, járási tiszti orvosoknak a ragályos betegséggel szemben követendő óvintézkedésekről, fertőtlenitő gépek beszerzéséről, a vármegyei tüzoltó egyesületek négy-négy tagjának erre való kitanitásáról stb.
Azonkivül tegnap délután a vármegyei székház kistermében látogatott ülés volt, melyen a vármegye összes polgármesterei, főszolgabirái, rendőrkapitányai, városi és járási tiszti orvosai együttesen beható módon megbeszélték a szükséges teendőket
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
