Orosz foglyok a jáki erdőben, tengeri halak a szombathelyi piacon

Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. Az ábrándozást megkönnyíti, ha kezünkbe vesszük a korabeli sajtó egy-egy példányát. Rögtön kiderül, mitől is volt hangos a száz évvel ezelőtti Szombathely és Vas megye.

Ki az a B. K.?

1915 júliusában is beköszöntött az uborkaszezon. A lapok hasábjait többnyire apró-cseprő hírek feltupírozásával igyekeztek kitölteni a korabeli hírlapírók. A jelentéktelennek tűnő olvasói levelek is nagyobb figyelmet érdemeltek ki ilyen körülmények között. Nem hagyták megválaszolatlanul azt a küldeményt sem, amely a B. K. monogrammal író, verseit a Vasmegyei Napló hasábjain megjelentető költő kilétére kérdezett rá, és tehetségét firtatta. A levélváltás pikantériája, hogy kiderült: a rejtélyes B. K. nem más, mint a laptulajdonos fia.

H. Fricike Szombathely. Bájos levélkéje zavarba hoz bennünket. B. K. jelzés alatt Breitfeld Kálmán ir, Breitfeld Dezső laptulajdonos és főszerkesztő fia. Ugyanaz, aki a lapban megjelent költemények szerzője. Most jön a nehezebb kérdése, a melyre választ vár. Azt kérdi mi a véleményünk tehetségéről. Mi részünkről csak ennyit irunk: megnyitottuk irásainak hasábjainkat. Nem engedi az illem, hogy mi többet irjunk. Azonban segitségünkre van az a körülmény, hogy B. K.-val épen a vasárnapi számban a Szombathelyi Ujság is foglalkozott. Ime itt leközöljük kivonatosan az Ön és barátnői kedvéért a Sz. U. kritikáját.
B. K. üres óráiban rimeket gyüjt szive őszinte érzéseinek kifejezésére és verseket ir legboldogabb fiatalsága idején stb. Sokszor kicsendül a hazafias lelkesedés lángja, megénekli a katonasors hőseit s kedves románcokat teremt egy-egy gyász komoly festésekor stb. A verseket szerény kis füzetben összegyűjtve adja emlékül ismerősei számára. Mindenféle versek – ez a füzetke cime s mintha egy csomó frissen szedett mezei virágot foglalna egy bokrétába, olyan vidámak, tiszták a lapjai.

Web

A bajor király üdvözletét küldi

Az első világháború még javában dúlt, s tábori levelezőlapok kurta szövegei is kaptak időnként nyomdafestéket. Júliusban egy igazán előkelő üdvözlet is érkezett, amit érdemesnek láttak leközölni a lapban.

A bajor király mindég különös szeretettel ragaszkodott Sárvárhoz és a sárváriakhoz. Most az óriási háboruban is gondol rájuk és a messze Przemyslből is üdvözli a szeretett sárváriakat. Leisz Béla alezredes irt tábori levelezőlapot fivéréhez, Leisz Lajoshoz, aki az uradalmi főpénztárosa Sárváron a bajor királynak. Igy ir:
- Kedves Lajos! Ma őfelsége a bajor király itt volt a várat megtekinteni, mely alkalommal bemutattak neki. Megbizott, hogy Neked adjam át üdvözletét, szintugy Leonrod báró úr is. Délben tovább utaztak. – Itt roppant sok a munka, de elég érdekes. Csókol mindnyájatokat Béla.

Jaki egyszer hősnek gyütt a világra…

A hős honvédekről kialakított képet árnyalták azok az időről időre befutó rövid híradások, amelyek a hazalátogatók rendbontásairól, túlkapásairól szóltak. Ezúttal Gércén járt el egy szabadságos katona keze.

Bagoly Lajos aféle jófajta városi gyerek, aki a 18. honvéd gyalogezredben verte a muszkát. Jelenleg azonban hazajött a fatornyos hazájába Gércére. De hát „jaki eccer hősnek gyütt a világra”, nem tudott beleszokni a békés világba. Ennélfogva Tóth József falubelijét ugy „képen csörditette”, hogy körülbelül tiz napot vesz igénybe a gyógyulása. Az ezred karánsebesi parancsnokságán feljelentették a hős honvédet.

Orosz hadifoglyok - a kép illusztráció

Orosz foglyok a jáki erdőben

Ahogy a háború egyre nagyobb méreteket öltött, a civil lakosságnak is egyre újabb és újabb jelenségekkel kellett megbarátkoznia. Ilyen volt a szökött hadifoglyok felbukkanása is.

Gombás Gyula, a jáki bérlő 18 éves fia tegnap délelőtt a jáki erdőben két orosz fogolyra bukkant, a mint krumplit sütöttek. A foglyok civilruhában voltak. A fiatalember bátran rajtukütött s az egyiket el is fogta. A másik elmenekült. Ő maga be is kisérte a foglyot a szombathelyi főszolgabiróságra, a hol kiderült, hogy a fogoly a knittelfeldi fogolytáborból szökött meg s már husz napja barangolt mindenfelé. A szökevényt átadták a katonai parancsnokságnak.

Tengeri halak piacon

A szombathelyi vásár szigorú felügyelete, az árak kordában tartása, a jéggyár megnyitása mind-mind azon intézkedések sorába tartozott, amivel a város vezetése a lakosság életszínvonalának szinten tartását, javítását célozta meg. Kiskos István polgármester legújabb akciója a tengeri halak fogyasztásának növelésére irányult.

A város közélelmezésének olcsóvá tétele céljából Kiskos István polgármester tengeri halat akar a piacon árusitani. Hogy a tengeri hal élvezhetéséről meggyőződhessék, a mai napra próbaküldemény tengerihalat hozatott, s azt különböző módon elkészittette Hérics Gusztáv vendéglősnél s a kóstolásra Hérics Gusztávhoz este 8 órára meghivta a városi képviselőtestület több tagját s a helyi sajtó képviselőit. Polgármesterünknek a közélelmezés javítását célzó ezen ujabb akciója, csak dicséretet érdemel, mert a mai irtózatos drágaság mellett nemcsak az alsóbb néposztályok, de a középosztálynak asztalára bizony hus alig-alig kerül.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Miről szóltak a hírek száz éve?