90 százalékos védettséget ad az első, bizonyítottan működő vakcina

„Nagy nap az emberiség és a tudomány történetében” – írja a BBC.

Az előzetes eredmények szerint a Pfizer és a BioNTech koronavírus-vakcinája 90 százalékos védettséget biztosít – írja a BBC.

A fejlesztők szerint „nagy nap az emberiség és a tudomány történetében”.

A két cég hat országban 43 ezer 500 személyen tesztelte a szert, és nem merültek fel biztonsági problémák sem.

A tervek szerint még e hónapban benyújtják a kérvényt a soron kívüli engedélyezéshez.

A vakcinát három hétnyi különbséggel, két dózisban kell beadni.

Nemzeti Népegészségügyi Központ

A tervek szerint ebben az évben 50 millió adagot állítanak elő belőle, majd jövőre 1,5 milliárdot.

Egyelőre azt nem lehet tudni, hogy hosszú távon mennyire hatékony a szer, illetve nehézséget jelent a logisztikában az is, hogy mínusz 80 fok alatti hőmérsékleten kell tárolni.

A BBC megjegyzi, hogy ezzel párhozamosan más gyógyszeripari-cégek is előrehaladott állapotban vannak a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19