És nincsenek súlyos mellékhatásai.
Ezt a Pfizer gyógyszergyártó közölte szerdán, mely a múlt héten még arról számolt be, hogy a részeredmények alapján több mint 90 százalékos hatékonysággal működik majd a vakcina. Most azonban már a kísérlet teljes eredményét ismertették - írja a
24.hu.
Az oltás megakadályozta a Covid-19 enyhe és súlyos formáit, és 94 százalékban hatásos azoknál az idősebb felnőtteknél is, akikre veszélyesebbek lehetnek a vírus szövődményei.
A Pfizer és a BioNTech szerint az oltás hatékonysága a különböző korcsoportokban és etnikumokban egyenletes volt. A leggyakoribb mellékhatás a fáradtság, az önkéntesek 3,7 százaléka panaszkodott erre a második adag bevétele után. Az idősebb felnőttek kevesebb és enyhébb mellékhatásról számoltak be a cégek szerint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!