A kellemes tavaszi időben nem bánja az ember, ha nem a szerkesztőségben kell ücsörögnie, hanem ki lehet mozdulni kicsit vidékre. Ehhez pedig minden feltétel adott volt kedden, hiszen a Vas megyei Bükön, annak is a bükfürdői részén a Termál téren tartott sajtótájékoztatót, Németh Sándor, Bük város polgármestere, Kocsis Virág, a Nestlé Purina büki gyáregység munkáltatói márkaépítési specialista és Prieger Szabolcs, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezetője.
Az eddig sem volt kérdéses, hogy Bük egy jól prosperáló város, és ehhez mérten mindig pezsgő-nyüzsgő kulturális élettel rendelkezett. Egy ilyen örökséget nem kis teher átvenni, de minden jel szerint Prieger Szabolcs érkezésével a folytonosság is megmaradt, másrészt pedig új távlatok is nyíltak e téren.
A sajtótájékoztatót a Termál tér fedett részén, az árkádok alatt tartották, ahol egy kisebb színpad is épült, míg a tér végén egy nagyobb elemeit is elkezdték a helyükre tenni, hiszen a majálisra érkezik a Dzsúdló. Mellette pedig lesz Vidám Világ Vidámpark, jótékonysági főzés, Májusfa állítás is, de ez tényleg csak egy kis szelete annak a pörgésnek, ami az a következő hónapokban ránk vár.
A mai esemény visszatérés a hagyományokhoz, hogy a nyári nagyrendezvényeket tavasszal bereklámozzuk. Ez a COVID előtt így volt, amikor már kialakult egy rendezvénystruktúra. Később, viszont a járvány és az egyéb nehézségek miatt nem tudtuk ezeket a rendezvényeket olyan koncentráltan megrendezni, ahogy terveztük. Akkor még ez a Termál tér is csak épült, másfél éve adtuk át, és azóta sikerült belaknunk.
– mondta Németh Sándor.A Gyógybornapokkal való szakítás és a Bükfürdő Live Weekend elindulása, és ezeket nem csak a Büki Művélődési és Sportközpont, Könyvtár szervezi, hanem társszervezőként és partnerként csatlakozik hozzájuk a fürdő, illetve a Nestlé is.
Idén már harmadik éve vagyunk névadó szponzorai a büki nyárindító majálisnak. Ahogy Szabolcs is mondta, ez egy jótékonysági főzéssel indul, melynek teljes bevételét az Együtt Ábel Egészségéért alapítványnak adjuk. Az esti Dzsúdló koncert teljes bevételét pedig a büki Csodaország Alapítványnak, illetve az Állatvédők Vasi Egyesületének ajánlottuk fel.
– tette hozzá Kocsis Virág.Prieger Szabolcs már a további programokról beszélt, hiszen nem csak majális lesz, hanem többek között Aratóünnep, Városházi beszélgetések – például Törőcsik Franciskával –, Klasszikus vasárnapok és 3x3 mozi is lesznek.
A gasztronómia sem szorul háttérbe, hiszen a sajtótájékoztató közös lángosozással zárult.
Emellett a gasztronómia erőteljesen jelen van a termelői piacban, ami egy nagy hagyományú rendezvény, és óriási érdeklődés kíséri. Április negyedikétől, október 31-ig minden pénteken lesz egy. És minden nagy rendezvényen lesz gasztronómia, 10 vendéglátós várja majd a közönséget. Tovább két speciális hamburger is készül az egyik szombathelyi hamburgeres jóvoltából, az egyik a Purina Burger, a másik pedig a Bük Burger lesz már a majális alatt.
– mondta Prieger Szabolcs a sajtótájékoztató zárásaként.A programokról részletesen:
Purina Majális 1. nap
május 1.csütörtök
Purina Majális 2. nap
május 2. péntek - Helyszín: Büki MSK – Atrium
Ingyenes programok - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
Purina Majális 3. nap
május 3. szombat - helyszín: Büki MSK – Atrium - belépő: 1.500 forint
május 4. vasárnap 19.00
május 8. csütörtök 19.00
Operett - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 9. péntek
május 10. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 11. vasárnap
május 15. csütörtök
május 16. péntek - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 17. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 18. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 22. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 23. péntek - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 24. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
Büki Gyermeknap
május 25. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 29. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 30. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
május 31. szombat - Helyszín: BMSK – Színházterem
június 1. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 5. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 6. péntek - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 7. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 8. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 12. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 13. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 14. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 15. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 19. csütörtök - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 20. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér – Parkolók
június 21. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 22. vasárnap - Helyszín: BMSK Átrium vagy Bükfürdő – Termál tér
június 26. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 27. péntek - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 28. szombat - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
június 29. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 3. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 4. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 5. szombat - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 6. vasárnap - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 10. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 10. csütörtök - Helyszín: Büki MSK – Atrium - Esőnap: július 11.
július 11. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 12. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
Aratóünnep
július 13. vasárnap - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 13. vasárnap - helyszín: Büki MSK – Átrium
július 17. csütörtök - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 18. péntek - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 19. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 20. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 24. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 25. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 26. szombat - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
július 30. – augusztus 2. szerda – szombat - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
Bükfürdő Live Weekend 2025.
augusztus 1., 8., 15. péntek - helyszín: Bük – Koczán-ház
augusztus 7. csütörtök - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 8. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 9. szombat - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 10. vasárnap - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 14. csütörtök - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 14 – 16. csütörtök – szombat - helyszín: BMSK - Bük városközpont
augusztus 15. péntek - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 16. szombat - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 17. vasárnap - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 19. kedd - Helyszín: Büki MSK – Atrium
augusztus 20. szerda - helyszín: Büki MSK – Atrium
augusztus 21. csütörtök - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 22. péntek - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 23. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 24. vasárnap - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 28. csütörtök - helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 29. péntek - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
augusztus 30. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér
szeptember 12. péntek - Helyszín: Büki MSK – Atrium
szeptember 13. szombat - helyszín: Büki MSK – Atrium
szeptember 19. péntek - Helyszín: Büki MSK – Atrium - esőnap: szeptember 20.
szeptember 27. szombat - Helyszín: Bükfürdő – Termál tér, Bük és Csepreg város
Egyéb információk: Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár FB oldal, Tourinform Iroda-Bük. A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!