A Covid velünk marad örökre, ráadásul egyre izmosabb mutációk jönnek

Egészségügyi konferencia volt Budapesten, kevés jó hírrel.

Szerdán egészségügyi konferenciát tartottak a magyar fővárosban. Az eseményről az Index.hu közölt írást, amely két megszólaló - Jakab Zsuzsanna, a WHO magyar vezérigazgató-helyettese és Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai Központjának vezetője – előadását foglalja össze.

Többek között elhangzott, hogy:

  • Sokan úgy viselkednek, mintha vége lenne a járványnak, miközben a globális Covid-halálozás lassan eléri az 5 milliót.
  • A delta minden korábbi mutációnál gyorsabban terjed, de a jövőben még nagyobb fertőzőképességű variánsok jönnek, amelyekre fel kell készülni.
  • Már a delta-variáns is olyan reprodukciós rátával bír, hogy ha a Föld teljes lakosságát beoltanánk, akkor is terjedne a vírus.
  • Az oltások mégsem feleslegesek, mert a vizsgálatok azt mutatják, ezek megvédenek bennünket a kórházba kerüléstől és a haláltól, és enyhe tünetekkel vagy tünet nélkül átvészeljük a betegséget.
  • A vakcina mellett a az egyéb védekezési formák - távolságtartás, maszkviselet, fertőtlenítés - is létfontosságúak.
  • A WHO célja: idén év végére oltsák be a globális lakosság 40 százalékát, jövő év végéig pedig a 70 százalékát. Ez azért lenne fontos, mert az alacsony átoltottságú régiókból újra és újra elindul a járvány.
  • Ha sikerrel járnak az országok, a pandémia akut szakaszát 2022-re le lehetne zárni.
  • A vírus negyedik hulláma Magyarországon laposabban indult, mint a második és a harmadik, ám most egy kisebb törés látható, az esetszámok meredekebb emelkedést mutatnak az elmúlt napokban.
  • A múlt hétig Magyarországon 1,1–1,2 volt a reprodukciós ráta (R-szám), ám kedden 1,3-ra Nem tudni, ez pontosan mit jelent, jelent-e fordulatot, de ha a szám 1,3–1,4-re emelkedik és stabilizálódik, akkor ugyanakkora hullámra lehet számítani, mint a 2. és a 3. hullámban.
  • Kedvező forgatókönyv: sikerül tartani az 1,2-es R-értéket, növelni lehet az átoltottságot, sokan viselik majd a maszkot, tartják a távolságot, így a járványgörbét laposan lehet tartani. Dániában például magas az átoltottság (75, 6 százalék), ott már visszavonták a korlátozó intézkedéseket, és az influenzához hasonló módon kezelik a koronavírust.
  • Kedvezőtlen forgatókönyv: a hidegebb időben egyre többet leszünk zárt térben, ahol hatékonyabban terjed a kórokozó, így nőhet az R-érték, és emiatt elnyújtott „platóidőszak” várható, ami újra hatalmas nyomás alá helyezi az ellátórendszert a magas esetszám miatt.
  • Soha nem leszünk képesek megállítani a SARS-CoV-2-es koronavírus terjedését, így a megbetegedések számát és a halálozás mértékét kell megpróbálni csökkenteni –

    hangzott el a konferencián.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Covid 19