A Fidesz kilép az Európai Néppárt frakciójából

Az origo.hu és a Magyar Nemzet szerint a Fidesz ma délelőtt fogja bejelenteni, hogy kilép az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.

A lap információi szerint ma délelőtt a Fidesz bejelenti, hogy kilép az Európai Néppárt frakciójából, de ugyanez a hír megjelent a Magyar Nemzetben is.

A lépés annak következménye, hogy az Európai Néppártban úgy módosítanák a szabályokat, hogy lehetővé váljon a csoportos kizárás és felfüggesztés. A frakció ma délelőtt megszavazza az alapszabályzatának módosítását, ami lehetővé tenné a kormánypárti delegáció felfüggesztéséről szóló voksolás kiírását.

Orbán Viktor néhány napja levélben közölte Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével, hogy amennyiben az elfogadott rendelkezéseket szavazásra bocsátják és meg is szavazzák, úgy a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet