Több ember szorul most gépi lélegeztetésre, mint egy évvel korábban: tavaly szeptember 28-án ugyanis 44 beteget lélegeztettek, most 74-et - hívta fel a figyelmet a Népszava. Mindez annak ellenére, hogy tavaly ilyenkor 18815 volt az aktív fertőzöttek száma, most pedig 7532. Szakértők ugyanakkor rámutattak, hogy a delta variáns könnyebben terjed és hatszor jobban fertőz, mint a vuhani változat.
Falus András, Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár, az MTA tagja a lapnak elmondta, hogy más a dinamikája a mostani negyedik hullámnak, mint a tavaly őszinek. Ugyanakkor nagy baj, hogy nem tudni: a lélegeztető gépen ápoltak között mennyi az oltott és mennyi az oltatlan beteg.
Egy intenzíves szakorvos szerint azt lehet látni, hogy jellemzően oltatlanok kerülnek most a kórházakba, igaz, akadnak oltottak is a most ápoltak között: ők főként olyan betegek, akiknek az alapbetegségeik is nagyon súlyosan terhelik az immunrendszerüket. Egy másik járványügyi szakember szerint mindenesetre amint ideér a hűvösebb idő, begyorsulhat a járvány, és megjósolhatatlan, hogy mi történik majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!