A járvány új szakaszába léptünk: megjelent az első mutálódott hibrid

A fertőzőbb brit koronavírus-variáns összeolvadt a kaliforniai variánssal. Ez lehet az első rekombináció, ami felbukkant a járvány alatt.

A B.1.1.7 brit és a B.1.429 kaliforniai variáns egybeolvadásából született új variáns lehet felelős a koronavírusos esetek számának megnövekedésében Los Angelesben, mivel olyan mutációt hordoz, ami a korábbiakra termelt antitestek egy részét ki tudja kerülni - számolt be a New Scientist, melyet a 24.hu idézett.

A két variáns genomjának egyesülésével létrejött az első rekombináció, melyet a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban fedezték fel. Ez a lap szerint azt is jelezheti, hogy a járvány új szakaszába léptünk.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a rekombináció a koronavírusoknál elég gyakori jelenség, így a szakértőket nem lepte meg a felbukkanása, sőt maga a SARS-CoV-2 is rekombináció útján jöhetett létre.

Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy a rekombináció emberben jött-e létre, vagy tovább is adható, illetve azt sem, hogy veszélyesebb variánsról beszélhetünk-e.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19