Ausztria Salzburg tartományában a szállodák és éttermek üzemeltetői megoldást sürgetnek, mivel a jelenlegi állás szerint Szputnyik vagy Sinopharm vakcinával beoltottaknak vagy újra kellene oltatniuk magukat egy EMA által engedélyezett vakcinával, vagy folyamatosan teszteltetni kellene magukat - számolt be a napi.hu az ORF alapján.
Walter Veit, az osztrák hotelszövetség munkatársa szerint már jó pár munkavállaló jelentkezett az idei szezonra úgy, hogy jelezték, Szputnyik-oltást kaptak. Most azt remélik, hogy rövidesen sikerül egész Ausztriára érvényes megoldást találni, ami az összes vakcina elismerését jelenteni, ami a téli idegenforgalom szempontjából döntő fontossággal bírna.
Ugyanakkor ideiglenes megoldást jelenthet a keleti vakcinával beoltottak számára az, ha pozitív antitest tesztet tudnak felmutatni, mivel Ausztriában így azonos elbánásban részesülnek a fertőzésen átesettekkel vagy elfogadott vakcinákkal beoltottakkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!